Február elején véget ért az az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által lebonyolított támogatási projekt, amelynek keretében a klubok felszereltségét növelő, valamint a napi működésükhöz és egyébként a hétvégi mérkőzések biztonságos lebonyolításához is elengedhetetlenül szükséges egészségügyi felszerelésekhez jutottak hozzá olyan alacsonyabb osztályokban szereplő, kis költségvetésű Pest megyei sportszervezetek, melyeknek a büdzséje nehez(ebb)en engedhetné meg, hogy beruházzanak ilyen eszközökre.
A támogatás részét képező tárgyi eszközöket az MLSZ-központ bocsátotta a megyei igazgatóság rendelkezésére azzal a céllal, hogy segítse a kis klubok napi szintű munkáját. Ennek során egészségügyi felszereléseket adtunk a kluboknak, ezáltal hordágyhoz, valamint sérülés, illetve sebellátásra alkalmas élet- és egészségvédelmi eszközökhöz juthattak hozzá a kisegyesületek. A projekt keretében kiválasztott sportszervezetek a Pest megyei III. és IV. osztályból kerültek ki, valamint helyet kapott közöttük több önálló utánpótlás-nevelő sportszervezet is. Az egészségügyi eszközök átadása és logisztikai kivitelezése 2022. november 25-én kezdődött és február elején zárult le.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24