Nagy megtiszteltetés érte Pest megyét, ezen belül is Tápiószentmártont és a helyi klubot, az Aranyszarvas Sportegyesületet, amelynek minden igényt kielégítő, tavaly decemberben elkészült sporttelepén rendezik meg március 8-án és 10-én a Magyarország – Törökország U15-ös barátságos labdarúgó-mérkőzéseket.
A két, nem mindennapi találkozó keletkezéséről Tóth László, az Aranyszarvas Sportegyesület elnöke számolt be honlapunknak.
„A közelmúltban az egyik elnökségi tagunk, Torghelle Sándor társaságában egy megbeszélésen nálam járt Sándor György, az U15-ös korosztályú válogatott szövetségi edzője, és ahogy körbejárt, nagyon megtetszett neki a sporttelepünk, és megemlítette ezt Teodoru Bencének, az U15-ös együttes csapatmenedzserének is. Ezt követően felgyorsultak az események, a jelek szerint elégedettek voltak velünk, hiszen január végén biztonsági bejárás, illetve helyszíni szemle is történt, melynek során mindent rendben találtak. A programot illetően annyit tudok mondani, hogy a magyar csapat március 6-án érkezik Tápiószentmártonba, másnap a mieink és a törökök is egy-egy edzést tartanak különböző időpontokban. Nyolcadikán, kedden 16 órától pedig az első mérkőzésre kerül sor. Március 9-én újabb zárt kapuk mögötti edzésekre kerül sor, 10-én csütörtök délelőtt 11 órakor pedig a visszavágóra kerül sor a két válogatott között, akik az itt töltött napjaik során Cegléden lesznek elszállásolva. Igyekszünk méltó házigazdái lenni a két találkozónak, hogy mindenki jó emlékekkel távozhasson Tápiószentmártonból.
Magyarország – Törökország U15-ös felkészülési mérkőzések (Tápiószentmárton, Aranyszarvas-sporttelep)
Március 8., 16:00.
Március 10., 11:00.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24