Több mérkőzés is elhalasztva a "megye-kettő"-ben

2010. június. 04., 08:50   |    

Több mérkőzés is elhalasztva a "megye-kettő"-ben

Három találkozó időpontja változott meg a hétvégi, záró fordulóban a Pest megyei II. osztály LEGEA-csoportban.

Három találkozó időpontja változott meg a hétvégi, záró fordulóban a Pest megyei II. osztály LEGEA-csoportban.

Sajnos az utóbbi hetek heves esőzései nem segítették elő a bajnokság zavartalan befejezését, így a PMLSZ Versenyirodája kénytelen volt bizonyos mérkőzések időpontjának a módosítására. Mivel még a 23. fordulóból elmaradt Nagymaros - Szigetgyöngye találkozót június 2-án ismét el kellett halasztani, emiatt az utolsó fordulóból a Sződ - Vácduka és a Vác-Deákvár - Szigetgyöngye mérkőzések időpontját is meg kellett változtatni, hiszen ez a három találkozó még a bajnoki címről, és a feljutásról is dönt, így azokat egy időben kell lejátszani, június 12-én, 17 órától..

Ugyanebben a csoportban a Fortuna-Kismaros - Nagykovácsi mérkőzés is a pálya használhatatlansága miatt egy héttel később lesz megrendezve.

A Visegrád - Szokolya felnőtt bajnoki találkozó is elmarad, igaz, itt a vendégek előre jelezték, hogy nem fognak tudni kiállni, így lemondják a találkozót.

LEGEA-csoport

23. forduló
június 9., 16 és 18 óra (ifi és felnőtt)
Nagymaros - Szigetgyöngye; Visegrád - Leányfalu.

24. forduló
június 9., 16 és 18 óra (ifi és felnőtt)
Rád - Göd.

26. forduló
június 12., 15 és 17 óra (ifi és felnőtt)
Sződ - Vácduka; Vác-Deákvár - Szigetgyöngye; Fortuna-Kismaros - Nagykovácsi.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok