Ezúton emlékeztetjük a sportszervezeteket, hogy továbbra is védettségi igazolvánnyal látogathatóak a sportrendezvények.
A nézők jelenlétére vonatkozó szabályok
A koronavírus ellen védett (vagyis: érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára továbbra is lehetőség van a labdarúgó- és futsalmérkőzések nézőként való látogatására. A sportrendezvény rendezéséért felelős sportszervezet köteles annak a nézőnek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát e rendeletben meghatározott módon (érvényes védettségi igazolvány – oltási igazolás nem elegendő! –, illetve életkort igazoló okmány felmutatása) nem igazolja.
Az érvényes védettségi igazolvány önmagában nem, csak a személyes fényképes okmányok valamelyikének felmutatásával együtt érvényes. A szolgáltatást nyújtó személyzet külön felhívhatja az érintett személyt az igazolványok felmutatására, de a rajtuk látható adatokat nem rögzítheti.
Azokban a sportlétesítményekben, ahol nincsen külső kerítés, ott az érvényes védettségi igazolvánnyal nem rendelkező nézőknek a pályától, illetve annak közvetlen környékéről való távoltartása a rendező sportszervezet feladata. Ahol nincs külső kerítés és fizikailag nem lehet a sporttelep határát megállapítani, ott kordonszalag (műanyag szalag) vagy kötél kihúzásával kell jelezni a sporttelep határát, amelyen elkerített területen belül érvényes védettségi igazolvánnyal nem rendelkező néző nem tartózkodhat.
A mérkőzéseken feladatellátás céljából megjelent személyek jelenlétére vonatkozó szabályok A labdarúgó- és futsalmérkőzéseken feladataik teljesítése céljából résztvevők – a játékosok, a játékvezetők, a szakmai stáb tagjai, az egészségügyi személyzet, a résztvevő klubok vezetői, a rendező klub munkatársai (rendezők, labdaszedők, biztonsági szolgálat), az MLSZ által delegált ellenőrök, a sajtó munkatársai – érvényes védettségi igazolvány nélkül lehetnek jelen. Tekintettel arra, hogy a fentiekben felsorolt személyek számára a jelenlét érvényes védettségi igazolvány nélkül is engedélyezett, így a létszámukra vonatkozó előírásokat az MLSZ megyei (budapesti) igazgatóságai – saját hatáskörben – az általuk szervezett versenyekre vonatkozóan a zártkapus mérkőzések megrendezésére korábban meghatározott létszámkorlátozó szabályozásokat érvényben tartják (jellemzően: stáblisták a résztvevő csapatok vezetője általi mérkőzés előtti kitöltése, aláírása és a játékvezetőnek, ellenőrnek történő átadása).
2026-02-27 13:57:58
Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.
2026-02-27 13:14:32
Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.
2026-02-26 15:16:51
Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
2026-02-23 14:41:33
A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.
2026-02-25 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-02-24 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24