Tudnivalók a 2011/2012-es Pest megyei bajnokságokról

2011. június. 20., 11:12   |    

Tudnivalók a 2011/2012-es Pest megyei bajnokságokról

Bővül a Pest megyei utánpótlás-bajnokságok "repertoárja": a területi igazgatóság - az MLSZ illetékes osztályával történt előzetes egyeztetést követően - Németh Antal szakmai igazgató, valamint a Pest Megyei Igazgatóság Edző- és Utánpótlás-nevelési Bizottságának véleménye alapján az új versenyévben U19-es, U17-es, U15-ös és U13-as - utóbbiban az NB III-asok miatt nagypályán és 3/4-ed pályán egyaránt - korosztályos bajnokságokat indít.

Bővül a Pest megyei utánpótlás-bajnokságok "repertoárja": a területi igazgatóság - az MLSZ illetékes osztályával történt előzetes egyeztetést követően - Németh Antal szakmai igazgató, valamint a Pest Megyei Igazgatóság Edző- és Utánpótlás-nevelési Bizottságának véleménye alapján az új versenyévben U19-es, U17-es, U15-ös és U13-as - utóbbiban az NB III-asok miatt nagypályán és ¾ pályán egyaránt - korosztályos bajnokságokat indít.

Lényeges változás, hogy az U13-as, az U15-ös és az U17-es pontvadászatokban az új versenyévtől már nem lehet túlkoros labdarúgót szerepeltetni. A Pest megyei I. osztályú felnőtt csapatot versenyeztető sportszervezet számára kötelezően indítandó bajnoki rendszerben egy U19-es, továbbá az U13-as, az U15-ös és az U17-es korosztályos csapat közül kettő együttes indítása.

Az I/B-osztályú kluboknak kötelező versenyeztetni U19-es, és vagy U13-as, vagy U15-ös, vagy U17-es csapatot. Mindkét bajnoki osztályban szereplő sportszervezetnek kötelező a Bozsik Egyesületi Labdarúgó Programban való részvétel az U7-es, az U9-es és az U11-es korosztályokban. (Jó tudni, hogy a Versenyszabályzat - július elsejétől - úgy rendelkezik: utánpótláscsapat szerepeltetésére az egyesület az adott megyében szereplő bármelyik önálló utánpótlás-nevelő sportszervezettel köthet együttműködést.)

A Pest megyei I. és I/B-osztályok augusztus 20-án rajtolnak.

A megyei II. vonalban csak az U19-es együttes szerepeltetése kötelező, a többi pedig ajánlott. A megyei legalsó, vagyis a harmadik osztályban semelyik korosztályos utánpótlás-együttes szerepeltetése nem kötelező.

Az igazgatóság teljes körű felmérést készít arról, hogy az U19-es bajnokság a jövőben - legalább kísérleti jelleggel egy-két évig - elképzelhető-e a felnőtt csapatok osztályba sorolásától független lebonyolítás alapján, avagy sem.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok