Túl az U13-as edzőtáboron

2014. szeptember. 01., 11:26   |    

Túl az U13-as edzőtáboron

Augusztus 26-28. között 96 gyermek részvételével edzőtábor zajlott Gödöllőn Pest megye 2002-es születésű tehetségeinek.

Augusztus 26-28. között 96 gyermek részvételével edzőtábor zajlott Gödöllőn Pest megye 2002-es születésű tehetségeinek.

A szállás és az étkezés a Szent István Egyetem kollégiumában, az edzések pedig a Gödöllői Sport Klub Táncsics Mihály úti sporttelepén történetek. A foglalkozásokat Németh Antal szakmai igazgató felügyelete mellett a megyei alközpontvezetők tartották. Az első edzés célja a játékosok feloldása volt játékokon keresztül. Másnap délelőtt az alapvető technikai elemek "felmérése" zajlott. A szakemberek figyelték az átadás-átvétel kivitelezését, a cselező készséget és a rúgótechnikát. Délután három játékos együttműködésének kialakítását sajátították el az ifjú labdarúgók, akik mindkét nap végén elméleti oktatásban is részesültek, ahol többek között a futball alapelveivel is megismertették őket. Zárásként, csütörtök délelőtt 16 csapatra osztották a szakemberek a játékosokat és egy "házi" villámtorna keretein belül mutathatták meg képességeiket. Az évad folyamán még lesz több edzőtábor, melyek során fog kialakulni Pest megye válogatottja.

Az eseményről a képeket megtekinthetik facebook oldalunkon:
Edzőtábor képei
 

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok