UEFA REGIONS’ CUP: vereség a szlovének ellen, az utolsó fordulóra maradt a döntés

2022. október. 10., 13:08   |    

UEFA REGIONS’ CUP: vereség a szlovének ellen, az utolsó fordulóra maradt a döntés

Tegnap délután lejátszotta második mérkőzését is a Pest Megyei Amatőrválogatott a 12. UEFA Regions’ Cup vigói 7. csoportjában, amelyen a mieink egy 94. percben (!) megítélt büntetőből kapott góllal 1–0-ra veszítettek a szlovén Ljubljana ellenében.

A jelek szerint a mostani tornán minden találkozón bekövetkezik valami negatív epizód, Vida Dominik előző meccsen elszenvedett sérülését követően ezúttal Halmos Richárdnak a 43. percben bekövetkezett kiállítása miatt kellett bő egy félidőt emberhátrányban futballoznia a csapatnak. A mienk azonban tíz emberrel is derekesan helytálltak, sőt, a győzelem megszerzésére is megvolt az esélyük. A szlovének elleni vereséggel eldőlt, hogy a döntés, azaz a továbbjutás kiharcolásának lehetősége az utolsó fordulóra maradt, ahol természetesen győzni kell a házigazda spanyol együttes, Galícia válogatottja ellen, és nem mellékes az sem, milyen eredménnyel ér majd véget a svájci – szlovén párharc. A mieink záró találkozójára október 12-én, szerdán 17:00 órakor kerül sor.

2. FORDULÓ

Pest Megyei Amatőrválogatott – Ljubljana
0–1 (0–1)
Vilagarcía de Arousa, Estadio Municipal A Lomba, 100 néző. Vezette: Jaanovits J. (Roos J., Blanco Rodríguez F., Muñiz Ruiz A.)
PEST MEGYEI AMATŐRVÁLOGATOTT: Gyatyel N. – Balogh Bálint, Abért M., Bartucz M., Hámor Zs. – Halmos R., Novák R., Tóth R. – Balogh D. (Richter T., 68. p.), Koziorowski R. (Mudroch M., 80. p.), Horváth L. (Balogh Bence, 89. p.). Edző: Győri Zoltán.
LJUBLJANAI TARTOMÁNYI VÁLOGATOTT: Jancigaj J. – Kunstelj G., Haznadar J., Dedic D., Kojic T. (Dolinar S., 76. p.) – Klancar Z., Fridl Jarc J. – Puskar A., Majcen Z. (Sakanovic A., 60. p.), Kerzic J. (Cerlini B., 88. p.) – Zulic D. (Filipin T., a szünetben). Edző: Staric Ziga.
GÓL: Klancar Z. (11-esből).
SÁRGA LAP: Hámor Zs., Novák R.
KIÁLLÍTVA: Halmos R. a 43. percben (megrúgta ellenfelét).
GYŐRI ZOLTÁN: – Kiváló mérkőzést játszottunk, annak ellenére, hogy a végén egy tizenegyessel kikaptunk. A félidő végén történt kiállítást követően feljavult a játékunk, a második játékrészben nagyon nagyot játszott emberhátrányban a csapat. Azt kell mondanom, örülök, hogy a sors ezúttal így rendezte ezt el nekünk, mert a második félidő még jobban összekovácsolta a csapatot. Büszke voltam mindenkire, a teljes stáb nevében is köszönöm a páratlan élményt a fiúknak. Ahogy a torna elején jósoltam, az utolsó meccsen fog minden eldőlni a javunkra! Remélem, sok magyarországi honfitársunk fog nekünk szurkolni, mert ez a csapat nagyon megérdemli a biztatást!

A Pest Megyei Amatőrválogatottról további információk megtekinthetők az UEFA honlapján:
https://www.uefa.com/regionscup/clubs/2612332--pest-region/

FOTÓ: Patkovics Bence

 

 

 


További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok