A Magyar Labdarúgó Szövetség az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok előírásainak történő megfelelése céljából 2020. január 1. napjától az Elektronikus Kérelmi Rendszerben (EKR) bevezeti az ügyfélkapus azonosítást.
A fentebb említett rendelet alapján minden természetes személyt azonosítani szükséges a törvény által elismert szolgáltatással, melynek megfelelően a sportszervezet képviseletében eljáró ügyintézőnek, aki valamilyen formában használja az EKR-t (annak, aki csak az SFP-t, vagy csak az adatokat tölti ki, valamint annak is, aki csak azért lépett be eddig, hogy elektronikus aláírásával hitelesítsen egy beküldésre váró dokumentumot, továbbá a közreműködőknek is), ügyfélkapu hozzáférést, vagy azonosítási tanúsítvánnyal ellátott elektronikus személyazonosító igazolványt (eSZIG) szükséges igényelnie, amennyiben még nem rendelkezik velük. Jelenleg a rendszerben a sportszervezethez kötött felhasználónév-jelszó alapú azonosítás működik, így aki ismeri ezt, az be tud lépni és el tud járni a tagszervezet képviseletében, az új bejelentkezési metódussal viszont kiszorítható a visszaélések lehetősége, és az ügyintézés pontos nyilvántartásba kerül.
Az új eljárás első lépései összetettek, de nem bonyolultak, napi alkalmazásuk pedig nem igényel több időt, mint a korábbi folyamat.
Ezeken felül a jogszabály alapján minden sportszervezetnek – mint gazdálkodó szervnek - rendelkeznie kell cégkapuval is. Ez valósítja meg a jogszabály szerinti biztonságos kézbesítési szolgáltatást, amely garantálni fogja a sportszervezet részére/részéről történő dokumentumküldés és -fogadás során a hiteles dokumentum-feladást és -letöltést (-átvételt), nem átvett dokumentum esetén pedig a meghiúsulási igazolást. Amennyiben nem ismerik ezt a felületet, javasoljuk, hogy kérdezzék meg könyvelőjüket!
Az EKR-ben meglévő dokumentumtár megmarad, viszont csak akkor lehet majd letölteni egy dokumentumot, amennyiben a cégkapun keresztül átvételre került a küldött dokumentum, vagy a kézbesítési vélelem beállt.
A törvényi tájékoztató és a cégkapun belül történő lépések pontos leírása elérhető a hír alján a letölthető dokumentumok fülnél.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24