Új igazolásainak góljaival lett Szuperkupa-győztes a Taksony (77 DB FOTÓVAL)

2018. július. 27., 08:24   |    

Új igazolásainak góljaival lett Szuperkupa-győztes a Taksony (77 DB FOTÓVAL)

Július 25-én, szerdán hivatalosan is kezdetét vette a 2018/2019-es szezon, ugyanis Érden vívták a 8. Pest Megyei Szuperkupa-döntőt, amelyet az előző évad Pest megyei I. osztály aranyérmese, a Taksony nyert meg a kupagyőztes Viadukt-Biatorbágy ellenében.

A nyolcadik, pályán megvívott Szuperkupa-döntőn már a 19. másodpercben megszerezte a vezetést a Taksony a nyári holtszezonban Veszprémből érkező 22 éves Bene Zsombor révén. A folytatás meddő mezőnyjátékot hozott, ám a 16. percben egy másik új igazolás, a 32 esztendős Namuquita Roland is a kapuba talált. Érdekesség, hogy Namuquita Roland legutóbbi nagypályás mérkőzését 2013. június 1-jén játszotta még a Komlói Bányász színeiben, az NB III, Dráva-csoportjában, s az elmúlt három szezonban csak futsalozott a Bőny, majd az Újpest együttesében.

A 3–0-s taksonyi diadalt a 77. percben a szintén a nyáron igazolt 22 éves Hesz Olivér állította be, aki az NB III-as Csepelt hagyta el a Pest megyei gárda kedvéért.


A 8. Pest Megyei Szuperkupa-döntő győztes csapata, a Taksony SE

Bár számszerűen a 13. Pest Megyei Szuperkupa-döntő volt az idei, ám a tényleges mérkőzéseket nézve csak a nyolcadik ilyen találkozót rendezte meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság. A számbéli eltérés annak tudható be, hogy négy alkalommal a Pest megyei I. osztály bajnoka és az adott szezon kupagyőztese ugyanaz a csapat volt, amely így értelemszerűen játék nélkül hódította el a Szuperkupát, míg tavaly nyáron megszűnt a kupaelsőséget megszerző Tura gárdája, így a „megye-egyes” aranyérmes Vecsés szintén játék nélkül diadalmaskodott.

Idén tehát új név került fel a Pest Megyei Szuperkupa serlegére: az NB III, Közép-csoportjában újoncként rajtoló Taksony számára bizonyára lendületet adhat ez a siker a harmadosztályú rajtra, ahol augusztus 4-én, szombaton Kecskeméten lép majd pályára Szabados Tamás edző együttese, míg a most alulmaradó Viadukt-Biatorbágy július 28-án, szombaton, Tápiószecsőn, a Magyar Kupa, Pest megyei ágának 1. fordulójában vigasztalódhat.

A döntőről az MLSZ PMI hivatalos facebook-oldala eseményleírással, villáminterjúkkal számolt be, melyet a facebook.com/pmlsz oldalon találhatnak meg.

Kapcsolódó elérhetőségek:
- a mérkőzés jegyzőkönyve;
- A 8. Pest megyei Szuperkupa-döntő képekben


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok