Újabb műfüves pályákat adtak át Pest megyében

2013. október. 25., 11:35   |    

Újabb műfüves pályákat adtak át Pest megyében

Ünnepélyes keretek között került sor október 24-én, csütörtökön Cegléden, a Malomtó széli sporttelepen egy-egy kis- és nagyméretű műfüves pálya átadására.

Ünnepélyes keretek között került sor október 24-én, csütörtökön Cegléden, a Malomtó széli sporttelepen egy-egy kis- és nagyméretű műfüves pálya átadására.

Az eseményen prominens személyek tették tiszteletüket. Jelen volt Földi László (Cegléd polgármestere, országgyűlési képviselő), Kiss Norbert (az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára), Banai Péter (a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára), valamint Horváth József (a Ceglédi Vasutas Sportegyesület ügyvezető elnöke). Az ünnepi beszédek elhangzása után a helyi 17 éves korosztály avatta fel a pályát több száz érdeklődő előtt a Vasas Kubala Akadémia elleni barátságos mérkőzéssel. A korábban MÁV-tulajdonú létesítmény három hónapja került az önkormányzat kezelésébe, ezzel megnyíltak a lehetőségek a fejlesztések előtt. Ennek első bizonyítéka az MLSZ TAO-pályázatának keretében 45 nap alatt elkészült két pálya.
Az egyesület reményei szerint ez még csak az első lépés. A további terveik között szerepel a lelátó felújítása, új öltözők megépítése és egy nagyméretű élőfüves edzőpálya kialakítása.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok