Üllőn zárul az idei futsalszezon

2017. március. 02., 15:08   |    

Üllőn zárul az idei futsalszezon

Noha a Futsal7vége korosztályainak küzdelmei a legutóbbi hétvégén, a Kartalon rendezett döntősorozatok alkalmával lezárultak – szombaton és vasárnap öt finálét rendeztek a helyi sportcsarnokban – a kispályás szezon véglegesen a mai napon búcsúzik; az I. osztályú Pest megyei futsalbajnokság utolsó, mindent eldöntő Bajnokok Tornája mérkőzésére ugyanis ma este 21 órakor, az Üllő Városi Sportcsarnokban kerül sor.

Az előző évad sikerein felbuzdulva az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága ezúttal is kiírta az I. osztályú megyei futsalbajnokságot, melyre 17 alakulat adta be a nevezését. Őket területi elven a versenyiroda három csoportba sorolta, ahol oda-visszavágós rendszerben körmérkőzéseket játszottak egymással a csapatok. A csoportelsők – tehát a bajnokok – a versenykiírás értelmében szintén körmérkőzések formájában döntik el egymás között, hogy melyikük az abszolút győztes. A Holló Team-Zsámbok már „kiszállt a harcból”, hiszen előbb a Leányfalu (4–1), majd az Üllő (9–2) is két vállra fektette a Keleti csoportban százszázalékos teljesítménnyel az élen végző együttest. Az üllői siker egyben azt jelentette, hogy a Bajnokok Tornája sorsa a harmadik, egyben utolsó mérkőzésen dől el. A döntő küzdelemre március 2-án, csütörtökön 21 órakor kerül sor az Üllő Városi Sportcsarnokban, ahol a Dienes András vezette üllőieknek az eddigi eredmények alapján a döntetlen is elegendő lenne a Leányfalu ellen a végső sikerhez, mellyel megvédenék címüket, hiszen egy évvel ezelőtt is – akkor a döntő ütközetben az Aszódot győzték le – ők ülhettek fel Pest megye képzeletbeli futsaltrónjára. A párharc két résztvevőjének, mint csoportgyőzteseknek – az Üllő a Délnyugati csoport bajnoka, míg a Leányfalu az Északi csoportban győzedelmeskedett –, továbbá mint a Bajnokok Tornája 1-2 helyezettjének a díjakat a helyszínen Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója adja át. Az I. osztályú futsalbajnokság minden résztvevő együttesét várjuk majd a március második felében megrendezésre kerülő 2. Idénynyitó Évzáró ünnepségre, ahol átadásra kerülnek a serlegek, oklevelek és tárgyjutalmak.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok