Váci és gödi siker az U13-as és U15-ös Bajnokok Tornáján

2013. június. 03., 14:50   |    

Váci és gödi siker az U13-as és U15-ös Bajnokok Tornáján

Június első hétvégéjén csaptak össze a Pest megyei bajnokok az U13-as és U15-ös korosztályban.

Június első hétvégéjén csaptak össze a Pest megyei bajnokok az U13-as és U15-ös korosztályban.

Szombaton, délelőtt 10.00 órától Dunaharasztin csapott össze a négy Pest megyei U15-ös bajnokság aranyérmese, a házigazda Dunaharaszti, az Érd, a Göd, és a Monor. A 2x20 perces mérkőzések az előzetes versenykiírás alapján az elődöntőkkel kezdődtek, ahol a Göd a Dunaharasztit, míg a Monor az Érdet múlta felül, így a két győztes csaphatott össze a bajnokok bajnoka címért. A fináléban egy gól döntött, méghozzá a gödiek javára, így Csánki Attila együttese a Váci-csoport megnyerésén felül az abszolút bajnoki címet is megszerezte ebben a korosztályban. A harmadik helyért vívott mérkőzésen az Érd magabiztosan, 5-0-s különbséggel múlta felül a Dunaharasztit.

Ami az U13-as korosztályt illeti, a hat csoport aranyérmese Vácott, a Városi Stadionban szállt harcba, a küzdelemben pedig végül a házigazda Vác együttese bizonyult a legjobbnak a Diósd és a Ráckeve előtt. A tápiószentmártoni Aranyszarvas végzett a negyedik, az Újlengyel az ötödik, míg a Kistarcsa a hatodik helyen.

A mérkőzések jegyzőkönyveit megtalálják az adatbankban, az U13-as és U15-ös Bajnokok Tornájáról pedig részletes beszámolót médiapartnerünk, a Sportszelet június 7-én, pénteken megjelenő számában olvashatnak.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok