Változás a női Futball7vége sorsolásában

2015. január. 14., 19:39   |    

Változás a női Futball7vége sorsolásában

A korábban közzétettől eltérően új sorsolást készített el a Versenyiroda a 3. Pest megyei Női Futball7vége 1. fordulójára, amelyre január 18-án, vasárnap, Gödön kerül sor.

A korábban közzétettől eltérően új sorsolást készített el a Versenyiroda a 3. Pest megyei Női Futball7vége 1. fordulójára, amelyre január 18-án, vasárnap, Gödön kerül sor.

Az új sorsolásra azért volt szükség, mert több együttes is pihenés nélkül, egymás után két mérkőzést játszott volna annak ellenére, hogy öt csapat részvételénél lehetőség van az összecsapások között pihenőt tartani.
Az új kiírás értelmében a csapatok két összecsapásuk között minimum fél órát regenerálódással tölthetnek.

Továbbá a Hungária Viktória FSC a kiírásra két csapattal nevezett (a kevés résztvevő miatt egy csoportba soroltuk a két csapatot), így a versenysemlegesség kereteit biztosítva kettejük "házi rangadójára" az első játéknap 1. és 3. találkozóján kerül sor. A sorsolás kisebb módosításával természetesen valamennyi résztvevő ugyanúgy 4-4 mérkőzést játszik mindkét játéknapon, csak nem az eredetileg kiküldött sorrendben.

Íme az új sorsolás:


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok