Változások visszalépések és feltöltés miatt, elkészültek a IV. osztályú csoportbeosztások

2024. július. 23., 14:03   |    

Változások visszalépések és feltöltés miatt, elkészültek a IV. osztályú csoportbeosztások

Változás történt a Pest vármegyei II. és III. – valamint ebből következően a IV. – osztály összetételében, ugyanis közvetlenül a sorsolások elkészítése előtt visszalépett a Törökbálint és a Veresegyház II., valamint elkészültek a IV. osztályú csoportbeosztások.

Az MLSZ hatályos Labdarúgás Versenyszabályzatának (LVSZ) 19. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az adott bajnokság megkezdéséig az osztályok feltölthetőek. Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a Törökbálint helyére – a feltöltés szabályai szerint /LVSZ 19. § (1) bekezdés c) pont/ – a Pilisvörösvári UFC együttesét kérte fel a Pest Vármegyei Igazgatóság, s a klub élt is a lehetőséggel, így a ’vörösváriak a II. osztályban kezdhetik meg a 2024/2025-ös évadot.
A Veres’ tartalékcsapatának visszalépése és az imént említett okból megüresedő, összesen két III. osztályú hely betöltésére – a már említett szabályhely alapján – a Szokolyai SK-t és a Galgagyörki SE-t kérte fel (ebben a sorrendben) az igazgatóság, az érintettek pedig elfogadták a felajánlásokat.

Ami a csoportbeosztásokat illeti…
A II. osztályban a Törökbálint Pilisvörösvárrá „válása” azt is jelentette, hogy eltűnt egy eredetileg Déli csoportba osztott induló, s megjelent egy Északiba tartozó, azaz az egyik régió létszáma 17-re nőtt, míg a másiké 15-re apadt. Mindezek miatt az LVSZ 18. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat – amelyek a csoportok kialakításának alapelveit taglalják – figyelembe véve az Északi csoport legdélibb sportszervezete, a Maglódi TC átkerült a Déli csoportba.
Ugyancsak változás történt a harmadosztályú csoportbeosztásban, ugyanis a felkért Szokolya és Galgagyörk a Keleti régió létszámát emelte, ugyanazt azonban csak a Veresegyház II. csökkentette, hiszen a Pilisvörösvár a Nyugatiból „tűnt el”. A csoportok létszámának egyensúlya úgy állt helyre, hogy a Csomádi KSK a Keletiből átkerült a Nyugati csoportba.

A frissített I-III., valamint az újonnan elkészített IV. osztályú csoportbeosztások megtekinthetők hírünk végén, a letölthető dokumentumok között ábécérendben és térképre tűzve is.

I. osztály
A Pest vármegyei I. osztály előző szezonjának bajnoka, a Dunaharaszti MTK ugyan alulmaradt az NB III-ért vívott osztályozón, azonban a Balatonalmádi visszalépése miatt, legjobb fel nem jutóként felkérést kapott az NB III-as bajnokságra, amivel élt is a klub.
A bajnokság 15. és 16. helyezett egyletei, a Veresegyház VSK és a Felsőpakonyi KSE kiestek a területi I. osztályból, míg a két másodosztályú bajnok, a Pomáz-ICO SE és a Diósdi TC újoncként vág neki a legmagasabb vármegyei szintnek.
Sajnos volt egy NB III-as búcsúzónk, így a Cegléd az új évadot – hosszú évek után – újra a területi kiírásban kezdi meg.

II. osztály
A fentebb megnevezett feljutók mellett távoztak még a II. osztályból a kiesők – így a Piliscsabai SE, a Váchartyán KSE, az Üllői SE és az Albertirsai SE –, míg érkezési oldalon megjelentek a „megye-hármas” bajnokok (Leányfalui SE, VSK Tököl, Tápiószelei SE) és az osztályozó győztese, a Hernádi FKSE. Továbbá – ahogy azt fentebb is írtuk – a Törökbálint visszavonta nevezését, ezért a 2023/2024-es bajnoki évad százalékosan legjobb eredményt elért fel nem jutó sportszervezete, a Pilisvörösvári UFC is felmehetett, így kialakítva a 32 csapatos mezőnyt.

III. osztály
A fentebb már nevesített II. osztályú kiesők mellett érkeztek a IV. osztály feljutói (bajnokként az Albidok FC-Kartal, a Pomáz-ICO SE II., a Táborfalva KSE és a MozGo-Nagykőrös, valamint az osztályozók győztesei, a Szigethalom USC és az Ürömi SC).
Visszavonta nevezését a bajnokságtól a Perbál II. csapata, az így megüresedett helyre a IV. osztály százalékosan legjobb eredményt elért fel nem jutója a Sülysáp lett felkérve, a sülyiek pedig köszönték szépen és vállalták a magasabb osztály kihívásait. A fentebb már taglalt ’vörösvári osztályváltás és veresegyházi visszalépés okán a Szokolya és a Galgagyörk is felugorhatott a negyedikről a harmadik szintre, feltöltve ezzel a „megye-hármas” bajnokságot.

IV. osztály
A Pest vármegyei területi negyedik vonalban – jelenlegi tudásunk szerint – 49 sportszervezet felnőtt együttese vesz majd részt.
A IV. osztályok valamennyi csoportjában – csapatszámtól függetlenül – az augusztus 31–szeptember 1-ei hétvégén rajtolnak a küzdelmek.

Összesítés
Hivatalosan 8 csapat tűnt el az előző szezonhoz képest a Pest vármegyei felnőtt mezőnyből és 7 jelent meg újként – vagy újra… A már korábban említett eltűnők mellett a Farmost, a Dunavarsány és a Göd tartalékcsapatait, valamint a Dunaharaszti III.-at sem láthatjuk majd az új idényben, továbbá a tavalyi újraindulás sikertelensége után a Jászkarajenő idén már be sem nevezett.
Örömhír viszont, hogy Gyömrőn – egy év szünet után – újra (férfi felnőtt) futballmérkőzéseket rendeznek majd, továbbá, hogy Dömsödön, Leányfalun, Maglódon, Százhalombattán (a Dunafüred révén), Taksonyban és Visegrádon egy-egy újabb felnőttcsapattal bővült a helyi labdarúgás.


Letölthető dokumentumok


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-02 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.02)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok