Vasárnap az U17-es hölgyek és az U20-as urak döntőznek Törökbálinton

2020. február. 04., 16:19   |    

Vasárnap az U17-es hölgyek és az U20-as urak döntőznek Törökbálinton

Február 9-én, vasárnap, 8.30-tól a Törökbálinti Sportközpontban két korosztályban is elkezdődik a döntődömping az idei Pest Megyei Futsal7végén.

Gyorsan tegyük is hozzá, a 3. Leány (U17-es) Pest Megyei Futsal7vége esetében nem ,,klasszikus” döntőre kerül sor, hiszen a hatcsapatos felsőház utolsó, azaz második körére kerül sor, melynek végén körmérkőzés lebonyolítás mellett dől majd el a tornagyőzelem. Tény, ebben a korcsoportban első alkalommal avatnak győztest, a torna – ha úgy tetszik – ,,jogelődje” ugyanis az U15-ös lányoké volt, amelyen 2017-ben az Astra, tavaly pedig az Isaszeg Bázis végzett az élen. A papírformának megfelelően mindketten tagjai ezúttal is végjáték mezőnyének, amely ebben a kiírásban egyébként 18 résztvevővel indult, és egyaránt esélyesek még a győzelemre, akárcsak az Airnergy I. és II. együttese. Ami biztos, az első három helyezett csapat érem-, serleg-, és oklevél-díjazásban részesül, valamint jutalmazzák a torna legjobb kapusát és mezőnyjátékosát, míg a gólkirály kiléte a sorozat összesített eredménysora alapján derül majd ki, s akit az ősszel megrendezendő 9. Pest Megyei Gólkirályok Gáláján, egy nagyszabású esemény keretében, ünnepélyes külsőségek között díjaz majd az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága.

A 3. Leány (U17-es) Pest Megyei Futsal7vége részletes programja (Törökbálinti Sportközpont, február 9., 8.30-tól):
felsőház 2. forduló menetrendje

A 14. Ifjúsági (U20-as) Pest Megyei Futsal7végén vasárnap – ugyancsak Törökbálinton – már-már hagyományosnak számító négyes fináléra kerül sor, amelynek lebonyolítása évek óta megszokott, nevezetesen az oda-visszavágós elődöntőket követően egy-egy 2x20 perces találkozón el a 3., illetve az 1. hely sorsa. Eme sorozat esetében két korosztály, az U21-eseké és az U19-eseké tekinthető előfutárnak, „ténylegesen” pedig tavaly avattak először győztest az U20-ban, akkor a Rákosmente vihette haza a serleget. Címvédés persze még lehet a dologból, hiszen a XVII. kerületiek I. csapata a futsalban meghatározó Rubeola-Csömörrel meccsel a döntőbe jutásért, míg a másik ágon Airnergy – Leányfalu párharcra kerül sor.

A díjazás tekintetében a „paraméterek” többnyire ugyanazok, mint az U17-es leányok esetében, azaz érem-serleg-oklevél jár a dobogón végzőknek, s rajtuk kívül különdíjat kap még a legjobb kapus és mezőnyjátékos is. Emellett két gólkirályt is avatnak, egyrészt a négyes döntő legeredményesebb játékosát a helyszínen jutalmazzák majd a szervezők, míg a sorozat összesített eredménysora alapján legeredményesebbnek bizonyuló ebben a korosztályban is kap majd meghívót az őszi 9. Pest Megyei Gólkirályok Gálájára.

A 14. Ifjúsági (U20-as) Pest Megyei Futsal7vége részletes programja (Törökbálinti Sportközpont, február 9., 15.45-től):
U20-as négyes döntő menetrendje


További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok