Vasárnap győztest hirdetnek a 13. Pest Megyei Futball7végén

2014. február. 07., 12:52   |    

Vasárnap győztest hirdetnek a 13. Pest Megyei Futball7végén

2012 után ismét Üllő lesz a helyszíne a 13. Pest Megyei Futball7vége záró szakaszának, amelyen négy csapat száll harcba a végső győzelemért. A négyes döntőben a Kisnémedi, a Göddel a Leányfalu pedig a Dabas-Gyónnal mérkőzik meg a fináléba jutásért.

2012 után ismét Üllő lesz a helyszíne a 13. Pest Megyei Futball7vége záró szakaszának, amelyen négy csapat száll harcba a végső győzelemért. A négyes döntőben a Kisnémedi a Göddel, a Leányfalu pedig a Dabas-Gyónnal mérkőzik meg a fináléba jutásért.

Az már biztos, hogy nem fog megismétlődni a tavalyi döntős párharc, hiszen a Göd és a Kisnémedi már az elődöntők során találkozik. egymással. Utóbbi csapat revansra készülhet, hiszen az előző évben Tuza József együttese 4-2-re diadalmaskodott, elhódítva ezzel a győzelemért járó serleget. Davcsó Károly együttese viszont sorozatban ötödször került be a legjobb négy közé, ahol eddig három bronz-, és egy ezüstérmet szerzett csapatával. A Dabas-Gyón jó emlékekkel tér vissza az üllői csarnokba, hiszen 2012-ben itt nyerték meg a felnőttek mezőnyében a sorozatot. Érdekesség, hogy most jutottak be másodszor a négyes döntőbe, és mint fentebb írtuk, már elsőre a tornagyőzelem is az övék lett. A Leányfalu számít abszolút "újoncnak" ebben a kvartettben, viszont Sidó Szabolcs játékos-edző együttese biztosan nem érkezik "feltartott kézzel" az üllői négyes döntőre.

DAVCSÓ KÁROLY, a Kisnémedi játékos-edzője: - A felnőtteknél alapvető elvárás volt a négyes döntőbe jutás, ezt már évek óta sikerül hoznunk. Az esélyeket felmérve, valamint az erőviszonyokat elnézve a Dabas-Gyón a z első számú favorit. Nekünk a Göd ellen 30% esélyünk van, ők régi mumusaink, hiszen mindig kikapunk tőlük, de most sem fogjuk olcsón adni a bőrünket.

TUZA JÓZSEF, a Gödi SE vezetőedzője: - Azért hajtottunk eddig, hogy bekerüljünk a legjobb négybe. Mostantól nekünk minden egyes mérkőzés ajándék. A Kisnémedivel találkoztunk már ellenfélként rengetegszer, eddig jól jöttünk ki belőle, tudjuk, hogy most sem lesz könnyű dolgunk, de ha már idáig eljutottunk, természetesen szeretnénk döntőt játszani.

SIDÓ SZABOLCS, a Leányfalu SE vezetőedzője: - A Futball7vége nekünk második éve a felkészülésünk része. Sok dolgot tudtunk gyakorolni játék közben, amelyeket a későbbiek folyamán alkalmazni is tudunk. Meglepett, hogy az idén eddig eljutottunk, éppen ezért nekem már ez az eredmény is megfelel, de mindenféleképpen a maximumot fogjuk kihozni magunkból a döntőben is. Számunkra a nagypályás bajnokság a legfontosabb, hiszen le is kötöttünk több edzőmérkőzést, az egyik éppen egybeesik a döntővel, ettől függetlenül igyekszünk mindkét helyszínen becsülettel helytállni.

HORNYÁK PÁL, a Dabas-Gyón FC elnöke, játékosa: - Ugyanúgy készülünk erre a hétvégére is, mint bármikor, bárki ellen. Heti három edzésünk van, valamint a döntő napjára még edzőmérkőzést is lekötöttünk, így ez némileg megnehezíti a dolgunkat. Mind a négy csapatnak megvan az esélye arra, hogy megnyerje a tornát, természetesen szeretnénk mi diadalmaskodni, de elsősorban a jó játékért, a kiváló hangulatért megyünk, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.


Az elődöntők párosítása:

Kisnémedi - Göd, 13.00. Jv.: Kömpf Gy., Futó T. (Richter M.)
Dabas-Gyón - Leányfalu, 13.35. Jv.: Horváth M., Richter M. (Futó T.)
Göd - Kisnémedi, 14.10. Jv.: Richter M., Horváth M. (Kömpf Gy.)
Leányfalu - Dabas-Gyón, 14.45. Jv.: Futó T., Kömpf Gy. (Horváth M.)

Helyosztók:

A 3. helyért, 15.20. Jv.: Horváth M., Richter M. (Futó T.)
Döntő, 15.55. Jv.: Kömpf Gy., Futó T. (Richter M.)


Góllövőlista:
- a 13. I. osztályú Pest Megyei Futball7vége góllövőlistája

Statisztikai adatok:
- a 13. I. osztályú Pest Megyei Futball7vége összesített statisztikai adatai

Visszatekintő a tavalyi döntőre:
- Dunaharaszti és gödi siker a Futball7vége döntőiben

További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-06 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-02-06 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.06)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok