Vasárnap jön a Pest Megyei Kupanap!

2016. június. 08., 17:33   |    

Vasárnap jön a Pest Megyei Kupanap!

Június 12-én, vasárnap Üllőn kerül megrendezésre a 2016-os Pest Megyei Kupanap, ahol előbb a női döntőn a Környe SE néz szembe a Monor SE együttesével, majd pedig a férfiaknál Tura VSK – Viadukt SE-Biatorbágy összecsapást láthatnak a mérkőzésre kilátogató nézők. Az rendezvény ideje alatt a tartalékpályán is zajlanak majd az események, a négy döntőbe jutott sportszervezet utánpótlás csapatai (U7, U9-es korosztály) részvételével kerül sor a 3. Sportszelet-Pest Megyei Mini Kupa küzdelmeire.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét Üllő ad helyszínt a Pest Megyei Kupanapnak, amely igazi futballünnepnek ígérkezik. A nőknél harmadszor hódíthatja el a kupát a Monor csapata, azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen ellenfele az elmúlt hétvégén a Pest megyei ¾ pályás bajnokság Nyugati csoportjában bajnoki címet szerző Környe együttese lesz. A férfiaknál a Viadukt-Biatorbágy javíthat, hiszen tavaly csupán a hosszabbításban bukta el a győzelmet a Nagykáta ellen. A biatorbágyiak ellenfele az a Tura lesz, amely egészen parádés tavaszt produkált a megyei első osztályú bajnokságban, hatodik helyen zárva a szezont. A Pest Megyei Kupa döntőinek eseménytörténete IDE kattintva megtekinthető. Azon érdeklődők, akik nem tudnak kilátogatni a helyszínre, az MLSZ PMI Facebook-oldalán (http://www.facebook.hu/pmlsz) élőben követhetik az eseményeket, ahol szöveges közvetítéssel jelentkezünk majd mindkét mérkőzésről. A női döntőről szóló hírfolyamot szakértői véleménnyel Dombó János, az Astra Hungary FC NB I-es női csapat vezetőedzője segíti, míg a férfiak fináléja alatt Németh Antal, az MLSZ Pest megyei szakmai igazgatójának, az U15-ös magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzőjének gondolatait követhetik. A 2016-os Pest Megyei Kupa-nap programja: Üllő, június 12., vasárnap 14.50-kor: a női csapatok bevonulása, összeállítások, Himnusz 15.00-tól: 4. Pest Megyei Női Kupa-döntő: Környe SE – Monor SE (főpálya) 15.15-től: 3. Sportszelet-Pest Megyei Mini Kupa (Bozsik-fesztivál, U7, U9): Környe SE, Monori SE, Tura VSK, Viadukt SE-Biatorbágy (tartalékpálya) 16.50-kor: a férfi csapatok bevonulása, összeállítások, a Mini Kupa résztvevőinek megajándékozása, Himnusz 17.00-kor: 10. Pest Megyei Kupa-döntő: Tura VSK – Viadukt SE-Biatorbágy (főpálya) 17.50-kor: a 4. Pest Megyei Női Kupa eredményhirdetése, a csapatok és a legjobb labdarúgók díjazása A döntő után a felnőtt finálé ünnepélyes díjátadására kerül sor. A csütörtöki Sportszeletben 4 oldalas színes melléklet jelenik meg a Pest Megyei Kupanapról!

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok