Vasárnap Üllőn a női és férfi négyes döntővel rajtol a Futsal7vége idei végjátéka

2019. február. 08., 16:50   |    

Vasárnap Üllőn a női és férfi négyes döntővel rajtol a Futsal7vége idei végjátéka

Lassan a végéhez érnek a Pest Megyei Futsal7vége 2018/2019-es szezonjának maratoni küzdelmei. Február 10-én, vasárnap 12 órától a felnőtteknél előbb a hölgyek, 16 órától pedig az urak négyes döntőjére kerül sor, a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is Üllőn.

A szebbik nem esetében a mostani kiírásban 18 együttes alkotta az indulók mezőnyét, s amelynek négyes döntőjébe a címvédő Rubeola-Csömör mellett a Tóalmás, az Airnergy I. és a Kerepesi SBE jutott be. Utóbbi gárda játszotta egy évvel ezelőtt a döntőt a csömöri hölgyekkel, ám a felek ezúttal már az elődöntőben megmérkőznek egymással, amelyen ezúttal is két találkozó dönt majd a fináléba jutásról. A 16 csapat részvételével zajló, immár 18. alkalommal megrendezett férfi tornán az már eldőlt, hogy az idén trónfosztás lesz, hiszen a tavalyi győztes Felsőpakony ezúttal nem tagja az elitnek, ellenben az előző évi ezüstérmes Hidegkút, továbbá a negyedikként befutó PILE-Szántó igen. Új név az érdi Asterix legénysége, amely eddig jobbára az öregfiúknál volt eredményes, hiszen 2016-ban és 2018-ban egyaránt az élen tudott végezni.

Február 10., vasárnap (Üllő, sportcsarnok)

A 7. Női Pest Megyei Futsal7vége, négyes döntő
Elődöntők:
Tóalmás – Airnergy I., 12.00.
Rubeola-Csömör – Kerepesi SBE, 12.35.
Airnergy I. – Tóalmás, 13.10.
Kerepesi SBE – Rubeola-Csömör, 13.45.
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 14.30.
Döntő: a két elődöntő győztese, 15.05.

18. Férfi Felnőtt Pest Megyei Futsal7vége, négyes döntő

Elődöntők:
PILE-Szántó – Hidegkút, 16.00.
Sülysáp – Asterix-Érd, 16.35.
Hidegkút – PILE-Szántó, 17.10.
Asterix-Érd – Sülysáp, 17.45.
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 18.30.
Döntő: a két elődöntő győztese, 19.05.

A számok tükrében
A 2001 óta Pest Megyei Futball-, majd 2015-től már Futsal7vége elnevezéssel futó nagyszabású teremtorna-sorozat évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend nem csupán Pest megyében, hanem a környező megyék, illetve a fővárosi amatőr klubok körében egyaránt. Mi sem jellemző jobban a részvételi hajlandóságra, hogy az idén összesen (valamennyi korosztályt tekintve) nem kevesebb, mint 473 csapat nevezett a Futsal7vége küzdelmekre, messze felülmúlva a tavalyi 364-es indulói létszámot, ami országos viszonylatban is egyedülállónak mondható.

További menetrend
Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája gőzerővel dolgozik azon, hogy minél előbb véglegesítse a további korosztályok számára megrendezendő döntők helyét és időpontját.

Február 17., vasárnap, Monor, Városi Sportcsarnok: U15-ös I. osztályú 4-es döntő, 12.30.
Február 17., vasárnap, Monor, Városi Sportcsarnok: öregfiú 4-es döntő, 16.30.
Február 23-24-ei hétvége (helyszín és pontos időpont még szervezés alatt): U11-es és U13-as I. osztályú, U15-ös II. osztályú és leány U15-ös 4-es döntők;
Március 2-3-ai hétvége (helyszín és pontos időpont még szervezés alatt): U11-es és U13-as II. osztályú 4-es döntők.

Az idén első alkalommal bajnoki rendszerben lebonyolított U17-es és U20-as futsalbajnokságok utolsó fordulóira a február 16-17-ei hétvégén kerül sor. Az azonos korosztályok csoportgyőztesei részére ezt követően az igazgatóság a nagypályások mintájára a már jól ismert és bevált Bajnokok Tornáját rendezi meg az idei szezon lezárásaként.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok