Végleges, de néhány helyen változott a Futsal7végék versenykiírása

2019. november. 05., 08:59   |    

Végleges, de néhány helyen változott a Futsal7végék versenykiírása

Az MLSZ-központ véglegesítette a Pest Megyei Futsal7végék versenykiírás-tervezetét, mely az országos egységesítés miatt néhány helyen változott a korában közzétett tervezett verzióhoz képest. A végső változat megtalálható honlapunk letölthető dokumentumai között, a változásokról pedig lentebb számolunk be részletesen.

1.) Az U15-ös, a Leány (U17-es), a Serdülő (U17-es) és az Ifjúsági (U20-as) Futsal7végék esetében a játékidő – a korábban meghirdetett 2x15 perccel ellentétben – 2x20 perc, futó órával.

2.) A halmozott szabálytalanságok után járó „büntető” szabadrúgásokat az U11-eseknek is a második büntetőpontról, azaz a 10 méteres pontról kell elvégezniük.

3.) Az U13-as Futsal7végéken is a FIFA által előírt szabályos 3-as méretű futsallabdával kell játszani.

4.) A mérkőzéseken csak azok a futsaljátékosok szerepelhetnek, akik a kezdéskor jelen vannak.

A változásokat a végleges versenykiírásban – mely IDE kattintva is elérhető – piros színnel szedtük.


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok