Versenyügyi határozatok (2009. 09. 24.)

2009. szeptember. 24., 15:12   |    

Versenyügyi határozatok (2009. 09. 24.)

Két óvási és egy hivatalból történt eljáráshoz kapcsolódó ügyben született döntés, mindhárom a megyei I. osztályhoz köthetően.

Két óvási és egy hivatalból történt eljáráshoz kapcsolódó ügyben született döntés, mindhárom a megyei I. osztályhoz köhetően.

Az ARANY ÁSZOK Pest megyei I. osztályban 2009. szeptember 12-én megrendezett Kerepesi LSE - Örkény felnőtt bajnoki mérkőzés végeredménye (2-0) ellen a vendég sportszervezet jogosulatlanul pályára lépő játékos szerepeltetése miatt óvást nyújtott be. A PMLSZ Versenyirodája megállapította, hogy a Kerepesi LSE felnőtt csapatában Hajdú Krisztián (370795) jogosulatlanul lépett pályára, mert aznap már szerepelt - a Kerepes ificsapatában - bajnoki találkozón. Így a Kerepesi LSE csapata megvalósította az MLSZ Versenyszabályzat VII. fejezet, 60. § (2) m) pontjában a jogosulatlan játékra vonatkozóan foglaltakat, és ezért a versenybizottság a rendelkező rész szerint határozott. A versenybizottság az eredmény megállapítása miatt az ügyet illetékességből átadja a fegyelmi bizottságnak.

Az ARANY ÁSZOK Pest megyei I. osztályban 2009. szeptember 13-án megrendezett Felsőpakony - Vidaukt-Biatorbágy U19-es bajnoki mérkőzés végeredménye (1-0) ellen a hazai sportszervezet a megengedettnél több túlkoros játékos szerepeltetése miatt óvást nyújtott be. A PMLSZ Versenyirodája megállapította, hogy a Viadukt-Biatorbágy U19-es csapatában négy túlkoros játékos - Natkai Krisztián (166244), Varga Ádám (222273), Bednárik Zoltán (156168), Kele Balázs (103858) - egyszerre tartózkodott a pályán, ezért megsértették a Pest megyei I. osztály U19-es bajnokságának a versenykiírását. Így a Viadukt-Biatorbágy csapata megvalósította az MLSZ Versenyszabályzat VII. fejezet, 60. § (3) pontjában a jogosulatlan játékra vonatkozóan foglaltakat, és ezért a versenybizottság a rendelkező rész szerint határozott, így az eredmény megállapítása miatt az ügyet illetékességből átadja a fegyelmi bizottságnak.

Az ARANY ÁSZOK Pest megyei I. osztályban 2009. szeptember 6-án megrendezett Vidaukt-Biatorbágy - Újlengyel U19-es bajnoki mérkőzés végeredménye (13-2) ellen a PMLSZ Versenyirodája hivatalból eljár a megengedettnél több túlkoros játékos szerepeltetése miatt az MLSZ Versenyszabályzatának VIII. fejezet, 65. § (1) pontja alapján. A PMLSZ Versenyirodája megállapította, hogy a Viadukt-Biatorbágy U19-es csapatában négy túlkoros játékos - Natkai Krisztián (166244), Varga Ádám (222273), Bednárik Zoltán (156168), Kele Balázs (103858) - egyszerre tartózkodott a pályán, ezért megsértették a Pest megyei I. osztály U19-es bajnokságának a versenykiírását. Így a Viadukt-Biatorbágy csapata megvalósította az MLSZ Versenyszabályzat VII. fejezet, 60. § (3) pontjában a jogosulatlan játékra vonatkozóan foglaltakat, és ezért a versenybizottsága rendelkező rész szerint határozott, így az eredmény megállapítása miatt az ügyet illetékességből átadja a fegyelmi bizottságnak

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok