Három jogosulatlan játék ügyében hozott döntés az MLSZ PMI Versenyirodája, amely a Délegyházát, az Erdőkertest, és a Gyömrőt érinti.
Három jogosulatlan játék ügyében hozott döntés az MLSZ PMI Versenyirodája, amely a Délegyházát, az Erdőkertest, és a Gyömrőt érinti.
A Pest megyei II. osztály A-csoportjában 2011. április 16-án megrendezett Délegyháza KSE - Kakucs KSE (1-3) felnőtt bajnoki mérkőzésen történtek miatt az MLSZ PMI Versenyirodája hivatalból eljár jogosulatlanul pályára lépő játékos szerepeltetése miatt az MLSZ Versenyszabályzatának VIII. fejezet, 65. § (1) pontja alapján. A MLSZ PMI Versenyirodája - tárgyalás mellőzésével - az alábbi határozatot hozta. Az MLSZ PMI Versenyirodája a rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapította, hogy Németh Ferenc (221889) jogosulatlanul lépett pályára a Délegyháza KSE csapatában, emiatt a versenybizottság az ügyet illetékességből átadja a fegyelmi bizottságnak az MLSZ Versenyszabályzat VIII. fejezet, 65. § (1) pontja alapján. Az MLSZ PMI Versenyirodája megállapította, hogy a Délegyháza KSE felnőtt csapatában 5 (öt) sárga lappal lépett pályára Németh Ferenc (221889), aki így megvalósította az MLSZ Versenyszabályzat VII. fejezet, 60. § (2) k) pontjában a jogosulatlan játékra vonatkozóan foglaltakat, és ezért a rendelkező rész szerint határozott. 25./2011. (2011. 04. 21.) számú MLSZ PMI VB-határozat
A Pest megyei I. osztályban 2010. november 20-án megrendezett Diósdi TC - Erdőkertes SE (6-0) felnőtt bajnoki mérkőzésen történtek miatt az MLSZ PMI Versenyirodája hivatalból eljár jogosulatlanul pályára lépő játékos szerepeltetése miatt az MLSZ Versenyszabályzatának VIII. fejezet, 65. § (1) pontja alapján. A MLSZ PMI Versenyirodája - tárgyalás mellőzésével - az alábbi határozatot hozta. Az MLSZ PMI Versenyirodája a rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapította, hogy Zalaegerszegi Tamás (151478) jogosulatlanul lépett pályára az Erdőkertes SE csapatában, emiatt a versenybizottság az ügyet illetékességből átadja a fegyelmi bizottságnak az MLSZ Versenyszabályzat VIII. fejezet, 65. § (1) pontja alapján. Az MLSZ PMI Versenyirodája megállapította, hogy az Erdőkertes SE felnőtt csapatában 5 (öt) sárga lappal lépett pályára Zalaegerszegi Tamás (151478), aki így megvalósította az MLSZ Versenyszabályzat VII. fejezet, 60. § (2) k) pontjában a jogosulatlan játékra vonatkozóan foglaltakat, és ezért a Versenybizottság a rendelkező rész szerint határozott. 26./2011. (2011. 04. 21.) számú MLSZ PMI VB-határozat
A Pest megyei I/B-osztály Déli csoportjában 2011. március 26-án megrendezett Gyömrői SE - Ráckeve VAFC (1-2) felnőtt bajnoki mérkőzésen történtek miatt az MLSZ PMI Versenyirodája hivatalból eljár jogosulatlanul pályára lépő játékos szerepeltetése miatt az MLSZ Versenyszabályzatának VIII. fejezet, 65. § (1) pontja alapján. A MLSZ PMI Versenyirodája - tárgyalás mellőzésével - az alábbi határozatot hozta. Az MLSZ PMI Versenyirodája a rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapította, hogy Bokros Bálint (128156) jogosulatlanul lépett pályára a Gyömrői SE csapatában, emiatt a versenybizottság az ügyet illetékességből átadja a fegyelmi bizottságnak az MLSZ Versenyszabályzat VIII. fejezet, 65. § (1) pontja alapján. Az MLSZ PMI Versenyirodája megállapította, hogy a Gyömrői SE felnőtt csapatában jogosulatlanul lépett pályára Bokros Bálint (128156), ugyanis a Férfi Futsal NB II Keleti csoportjában 2011. március 25-én lejátszott Monori SE - Soroksári TE futsal bajnoki mérkőzésen kiállították, így a játékjoga az MLSZ Fegyelmi Szabályzatának 32. § (1) pontja alapján automatikusan felfüggesztődött. Bokros Bálint (128156) azzal, hogy pályára lépett a Pest megyei I/B-osztály Déli csoportjában 2011. március 26-án lejátszott Gyömrői SE - Ráckeve VAFC felnőtt bajnokin, megvalósította az MLSZ Versenyszabályzat VII. fejezet, 60. § (2) k) pontjában a jogosulatlan játékra vonatkozóan foglaltakat, és ezért a Versenybizottság a rendelkező rész szerint határozott. 27./2011. (2011. 04. 21.) számú MLSZ PMI VB-határozat
Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.
Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.
Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.