Sajnálatos, ám a saját szempontjából kényszerű és racionális döntést hozott meg az FC Dabas SE vezetősége, ugyanis a klub visszaléptette tartalékcsapatát a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának tavaszi folytatásától. Az ok – manapság aligha meglepő módon – anyagi természetű. A részletekről Bennárik Ferenc szakosztályvezető számolt be honlapunknak.
„Valóban anyagi okok miatt kellett meghozni ezt a fájó döntést, amit hosszabb töprengés és egyeztetések előztek meg. Sajnos az egyik főszponzorunk, a Wellis jelentős mértékben csökkentette a támogatását, ami nagyban megnehezítette a helyzetünket, hiszen így több területen is takarékossági intézkedések meghozatalára késztetett bennünket. Az NB III, Közép-csoportjában szereplő felnőtt keretünk létszámát négy fővel kellett csökkentenünk, márpedig ez azzal is járt volna együtt, hogy a tartalékegyüttesünk sem lenne meg kellő létszámban a megyei II. osztály tavaszi folytatásában, hiszen több játékosunkat is érintette a visszajátszás a két bajnokság között. Mivel így megnőtt az esélye, hogy a második csapatunk is létszámhiányosan tudott volna csak kiállni, ennek végképp nem láttuk értelmét – nem akartunk méltatlanul, komolytalanná téve a szereplésünket és a bajnokságot – futballozni. Igyekeztünk mindenkiről gondoskodni a folytatást illetően, gondolok itt a játékosokra és a szakmai stábra egyaránt. Többen, így például Balogh József és Molnár Zoltán felkerültek az NB III-as kerethez, ahol délelőtt vannak az edzések, de ezt nem mindenki tudta, akarta vállalni. Danyis Attila nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, jelezte, neki a jövőben elég már az öregfiúknál és az old boys korosztályban való játék, éppen ezért őt majd a közeljövőben szeretnénk tisztességgel elbúcsúztatni az NB III-as csapattól, így köszönve meg neki az egyesületért tett szolgálatait. Fodor Gergelyt beiskolázzuk edzői tanfolyamra, míg az eddigi tréner, az utánpótlásunk alsó szekciójának vezetője, Kemenes György az eddigi feladatai mellett az NB III-as felnőtt gárda asszisztensedzői munkájára koncentrálhat majd a jövőben...
Az FC Dabas II. csapatának szereplése az elmúlt öt évben
2017/2018: 14. (Pest megyei I. osztály);
2018/2019: 10. (Pest megyei II. osztály, Déli csoport);
2019/2020: 12. (Pest megyei II. osztály, Déli csoport);
/a koronavírus-járvány miatt március közepén, a 19. forduló után beszüntették a bajnokságot/.
2020/2021: 7. (Pest megyei II. osztály, Déli csoport);
2021/2022: 11. (Pest megyei II. osztály, Déli csoport).
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24