Röviden összeszedtük a most folyó szezon eddigi jelentősebb fegyelmi ügyeit, és azok vonzatait, a büntetéseket, melyeket kategóriák szerint gyűjtöttünk csokorba.
Eleddig főként játékvezetőkkel szemben elkövetett vétségek, valamint ellenféllel szembeni durva cselekedetek miatt kellett hosszabb időre szóló eltiltásban részesítenie több labdarúgót is a Fegyelmi Bizottságnak. Második sárga lapja utáni kiállítását követően sértő módon/szavakkal lépett fel a játékvezetővel szemben Oklesinski Zsolt (Csomádi KSK) és Zseli Márk (Gyáli BKSE) akik emiatt 2022. december végéig, a játékvezetőt szintén 2. sárga lapja utáni kiállítását követően fenyegető Radics Tamás (Penci SE) 2023. március 31-ig, míg a játékvezetővel szemben fenyegetőleg és tettlegesen fellépő Gergely Antal (Sóskúti SBKE) az idény végéig (2023. június 30-ig) nem játszhat egyetlenegy labdarúgó-mérkőzésen sem. Megemlítendő még – bár fellebbezés miatt jelenleg nem tekinthető jogerősnek – Novota Zoltán (MKFC-Szigetszentmiklós), valamint Sólyom Gyula (Veresegyház VSK) öregfiú korosztályú labdarúgók 2023. március 31-ig, illetve április 30-ig szóló eltiltása. Előbbi szintén a játékvezető felé tett fenyegető megjegyzéseket, utóbbi a fenyegető megjegyzések mellett a játékvezető-asszisztenst akarta megütni, de ez szerencsére csak kísérlet formájában valósult meg az elsőfokú eljárás során megállapítottak szerint.
Kevesebb mint két hónapja kezdődött még csak el a 2022/2023-as szezon, de már több sportszakember (edző, technikai vezető) is „kipontozta” magát erre az évre. Az Alsónémedi SE-nél ketten is az eltiltás sorsára jutottak: a felnőtt csapat vezetőedzője, Rácz László és az U19-es együttes technikai vezetője, Simon Benedek Bendegúz is egyaránt december 31-ig töltheti kényszerpihenőjét, miután szeptemberi bajnokijukon mindketten sértő szavakkal illették a játékvezetőket – igaz, jelenleg mindkettőjük ügye a Fellebbviteli Bizottság előtt van. Rajtuk kívül a Gödöllői SK-nál dolgozó Tóth Ambrus október 20-ig, a törökbálinti utánpótlásedző, Pop Richárd, valamint a Sződ technikai vezetője, Nagy Róbert pedig az év végéig szóló eltiltást kapott a játékvezetőkkel szembeni súlyosan sportszerűtlen fellépésért.
Sajnos az idei szezonban is előfordultak a jóval a nevezés elfogadását követő csoportkialakítás utáni visszalépések. Jelenleg kilenc utánpótláscsapat (U13-tól egészen az U16-os korosztályig) volt kénytelen idő előtt befejezni a bajnokságot – vagy el sem kezdte azt. Visszalépése miatt kizárásra került a Délegyháza, a Diósjenő, a Ferihegy-Vecsés, az Inárcs, a PILE-Szántó, a Szokolya, az Újlengyel, az Üllői SE és a Zsámbok érintett csapata. A felnőttek közül eddig egyedül a IV. osztály, Nyugati csoportjában szereplő Pomáz-ICO II. lépett vissza, ezzel megszegve a versenyszabályzat 5. § (3) pontját, amelynek értelmében a versenyben a benevezett csapatnak részvételi kötelezettsége van. Emiatt 50.000 Ft pénzbüntetésben részesültek a kizárt együttesek klubjai.
Verseny- és Fegyelmi Bizottságunk évek óta szigorúan lép fel a „feketézésekkel” (a mérkőzésre benevezett labdarúgó versenyigazolványával más személyt szerepeltetni kívánókkal, vagy ténylegesen szerepeltetőkkel) szemben, s talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az ilyen esetek száma mostanra mintha visszaszorulóban lenne. Sajnálatos módon azonban mindmáig előfordulnak ilyen ügyek. A bajnoki évben egyelőre egyetlen ilyen esetben kellett eljárnia a Fegyelmi Bizottságnak, ahol is a megyei IV. osztályú Kartalt 80.000 Ft (nyolcvanezer forint) pénzbüntetéssel sújtotta, ezzel remélhetőleg elejét véve a további jogosulatlan szerepeltetésnek.
A megyei IV. osztályú felnőtt bajnokság, Délkeleti csoportjában szereplő Táborfalvának a következő két hazai mérkőzésén saját költségére szövetségi ellenőrt kell fogadnia, mert a 2022. október 9-i Nyársapáti elleni hazai mérkőzésük rendezésével kapcsolatos feladataikat nem az elvártaknak megfelelő módon és minőségben teljesítették, illetve részben nem is teljesítették.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24