Zártkapus mérkőzésrendezési előírások: minden tudnivaló egy helyen

2021. március. 12., 14:34   |    

Zártkapus mérkőzésrendezési előírások: minden tudnivaló egy helyen

A héten országos nyilvánosságot kapott sajnálatos eset, és az annak kapcsán hozzánk eljuttatott hasonló, a zártkapus mérkőzésekre vonatkozó szabályokat kijátszó, vagy éppen semmibe vevő esetleírások miatt az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság pontosította és szigorította az általa kiírt versenyek valamennyi labdarúgó-mérkőzésére vonatkozó zártkapus eljárásrendjét. Az igazgatóság emellett – biztonsági bizottságával közösen, a Pest Megyei Polgárőr Szövetséggel 2014 óta meglévő együttműködése keretében – fokozott ellenőri, rendező-mentori jelenlétet rendelt el a soron következő mérkőzéseken. Arra ugyanakkor ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy az edzéseket és az edzőmérkőzéseket, valamint a különböző labdarúgó-foglalkozásokat szintén csak és kizárólag zárt kapuk mögött lehet megtartani.

2021. március 13-tól életbe lépő pontosítások és új előírások:
- a zártkapus mérkőzésrendezés biztosítása a pályaválasztó sportszervezet felelőssége, abban az esetben is, ha a mérkőzést nem a pályaválasztó csapat hazai pályáján, hanem más létesítményben rendezik meg – kivétel, ha erről az MLSZ PMI másképpen rendelkezik;

- a  játékosok és a kispadon helyet foglaló – érvényes regisztrációs kártyával rendelkező – sportszakemberek kivételével, a leadott listákon szereplő egyesületi vezetők és a technikai személyzet tagjai, valamint a rendezők kötelesek maszkot viselni;

- a rendelkezésére álló kommunikációs csatornáin valamennyi klub köteles tájékoztatni a közvéleményt, hogy a mérkőzéseik visszavonásig csak zárt kapuk mögött, a nézők, érdeklődők kizárásával rendezhetők meg;

- a létesítményben büfé nem üzemeltethető;

- azokon a pályákon, ahol nincs külső kerítés, a nézők távoltartása a pályától, illetve annak közvetlen környékéről szintén a rendező egyesület feladata: ilyen esetekben (ahol nincs külső kerítés és fizikálisan nem lehet a sporttelep határát megállapítani) kordonszalag (műanyag szalag) vagy kötél kihúzásával kell jelezni a sporttelep határát, amelyen belül néző nem tartózkodhat;

- a PMI által szervezett mérkőzéseken csapatonként továbbra is maximum 25 fő (labdarúgó, stábtag, sportszakember, vezető stb.) lehet jelen a sportlétesítmény területén;

- rajtuk kívül a hazai sportszervezet részéről a mérkőzés megrendezéséhez már csak összesen maximum 5 személy (technikai és egészségügyi személyzet stb.), valamint az osztály szintjéhez rendelt minimális létszámú rendezői gárda lehet jelen (azaz a mérkőzéseken nem lehetnek labdaszedők, valamint a rendezői létszám maximalizálva lett az osztály szintjéhez rendelt minimális létszámban: I. o.: max. 10 fő; II. o.: max. 8 fő; III. o. és regionális futsal: max. 6 fő; IV. o.: max. 4 fő; up., női, öf.: max. 2 fő);

- kizárólag a külső kerítéssel nem rendelkező (vagy csak részben rendelkező) pályákon lebonyolított mérkőzések esetében – annak érdekében, hogy a zártkapus előírásoknak eleget lehessen tenni – a rendezők száma maximum 15 főre emelhető: ilyen esetekben a rendezői névsort az erre szolgáló dokumentum hátoldalán kell kiegészíteni;

- a hivatalos mérkőzések alkalmával a sportlétesítmény területére belépő személyek névsorának rögzítésére szolgáló nyomtatványt – ahogy a rendezői névsort is – ezentúl minden csapatnak ki kell töltenie aktuális mérkőzése előtt, és a kitöltött nyomtatvány(oka)t át kell adni a mérkőzés kezdete előtt – lehetőleg 60, de – legkésőbb 30 perccel a találkozó játékvezetőjének.

Változott (egyszerűsödött) a szóban forgó nyomtatvány, amelyen csak azon, a sportlétesítmény területére belépő személyeket kell regisztrálni, akik nem szerepelnek a mérkőzés hivatalos jegyzőkönyvében. Az új nyomtatványt (egy nagyjából hasonló tartalmú tájékoztató mellékleteként) kiküldtük valamennyi Pest megyei klubnak, de elérhető IDE kattintva, valamint megtalálható honlapunk letölthető dokumentumai között is.

Amint azt fentebb is írtuk, a mérkőzésekre egyébként is használatos rendezői névsort (elérhető ITT és honlapunk letölthető dokumentumai között) a hazai klubnak ugyancsak ki kell töltenie, s át kell adnia a játékvezetőnek.

(Tehát: hazai klubként a „zártkapus nyomtatvány” mindkét táblázatát és a rendezői névsort, vendégcsapatként pedig csak a „zártkapus nyomtatvány” felső táblázatát kell kitölteni és aláírva átadni a játékvezetőnek.)

A mérkőzés(ek) zavartalan megrendezéséhez továbbra is kitartást, higgadtságot, felelős magatartást és maximális együttműködést kérünk. Vigyázzanak saját maguk és a környezetükben tartózkodók egészségére!


További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok