Augusztus végén rajtol a Pest Megyei Kupa

2018. augusztus. 03., 12:27   |    

Augusztus végén rajtol a Pest Megyei Kupa

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája elkészítette a Pest Megyei Kupa 1. és 2. fordulójának menetrendjét. A versenysorozat augusztus végén előselejtezőkkel (1. kör) veszi kezdetét, melynek következtében a 73 indulóból 64 marad. A 2. játéknap találkozói szeptember 12. és 19. szerdáira vannak kiírva, míg az onnan továbbjutó 32 gárda – ahogy tavaly is – már csak tavasszal folytatja a küzdelmeket.

73 sportszervezet nevezett az idei Pest Megyei Kupa versenysorozatra, 45 kötelezően (I. és II. osztályúak az FC Dabas II., a Dunavarsány II. és a Taksony II. kivételével), valamint „önkéntes alapon” 28 III. és IV. vonalbeli gárda.

A versenyiroda által kialakított lebonyolítási szisztéma szerint az 1. forduló résztvevői csak a 28 alacsonyabb szintű induló közül kerültek ki, mégpedig oly módon, hogy területi elv alapján öt csoportba (4 db hatosba és 1 db négyesbe) lettek beosztva a nevezettek, s minden egyes csoportból először 2-2 erőnyerő került kisorsolásra, majd a csoportbeli 2 (a négyesnél értelemszerűen 1) mérkőzés szereplői. (Itt jegyezzük meg, hogy amennyiben egy sportszervezet bizonyíthatóan az új nevezési felület esetleges téves használatából nem lett besorsolva, abban az esetben ezen klub még besorolásra kerülhet, mégpedig úgy, hogy a szabadnaposok közül területi alapon kaphat majd ellenfelet.)

A 45+10 elsőkörös erőnyerő, valamint a 9 összecsapás továbbjutói alkotják a 64 csapatos 2. forduló mezőnyét, melyet négy 16 csapatos területi egységre bontottak a versenyirodán, s ezen területi egységeken belül sorsolták ki a párosításokat. Érdekesség, hogy a területi alapú beosztásnak köszönhetően a DK-i és a DNY-i csoportban 6-6, míg a két északiban csak 2-2 „megye-egyes” gárda található; a nagy számok törvényének köszönhetően pedig már a 2. játéknapon I. osztályú ki-kimeccsek (Törtel – Nagykáta és Százhalombatta – Felsőpakony) lesznek.

Az 1. forduló mérkőzései 2018. augusztus 29. (szerda) 17.00 órára, míg a 2. játéknap összecsapásai 2018. szeptember 12. és 19. (szerda) 16.30 órára lettek központilag kiírva. Természetesen az eredeti időpontoktól közös megegyezéssel eltérhetnek a csapatok – a módosítást a szokott módon (az IFA-rendszeren keresztül) kell benyújtani. Mindennek köszönhetően – amennyiben a feleknek megfelel és úgy gondolják – akár már az augusztus 11-12-ei és/vagy 18-19-ei hétvégén lejátszhatják az 1. és/vagy akár 2. fordulóbeli mérkőzésüket. (Amennyiben egy Pest megyei csapat MK-mérkőzése véletlenül egybeesne a kisorsolt PMK-találkozójával, abban az esetben az összecsapás hivatalból is elhalasztásra kerülhet.)

1. forduló
Erőnyerők: Albertirsa, Gyál, Kerepes SBE, Nagykovácsi USE, Ócsa, Püspökszilágy, Sülysáp, Szigetgyöngye-Szigetmonostor, Vácszentlászló, Zebegény-Garvittax.
Párosítások: Zsámbok – Mogyoród FC; Tóalmás – Dány; Inárcs – Tápióság; Kakucs – Abony; Ráckeve – Tárnok; Szigetszentmárton – Ecser; FC Sződ – Csomád; Galgagyörk – Vácduka; Fót – Pilisvörösvár.

2. forduló
Kistarcsa – Szentendre; Nagykovácsi USE – Pomáz; FC Sződ/Csomád – PILE-Szántó; Csömör – Budakalász; Piliscsaba – Leányfalu; Pécel – Göd; Kerepesi SBE – Szigetgyöngye-Szigetmonostor; Fót/Pilisvörösvár – Dunakeszi; Tápiószele – Nagykőrös; Kakucs/Abony – Örkény; Péteri – Tápiószecső; Aranyszarvas-Tápiószentmárton – Dabas-Gyón; Monor – Újhartyán; Sülysáp – Albertirsa; Törtel – Nagykáta; Inárcs/Tápióság – Pilis; Isaszeg – Gyömrő; Valkó – Gödöllői SK; Kisnémedi – Maglód; Zsámbok/Mogyoród FC – Tóalmás/Dány; Vác-Deákvár – Bag; Galgagyörk/Vácduka – Verőce; Püspökszilágy – Veresegyház; Zebegény-Garvittax – Vácszentlászló; Üllő – Viadukt-Biatorbágy; Százhalombatta – Felsőpakony; Szigetszentmárton/Ecser – Gyál; Törökbálint – Vecsés; Bugyi – Halásztelek; Ráckeve/Tárnok – Tököl; Ócsa – Dunavarsány; Pereg – Alsónémedi.

A pontos menetrendek már megtalálhatók az adatbank.mlsz.hu oldalon.

A Pest Megyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
1. a rendes játékidőben győztes csapat;
2. döntetlen esetén, ha különböző bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor az alacsonyabb osztályú csapat;
3. döntetlen esetén, ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon – nem a Magyar Kupában most próbaként bevezetett úgynevezett „ABBA-módszer” szerint – kell lebonyolítani).
Emlékeztetőül, a Pest Megyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.


További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-02 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.02.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-28 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.28)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok