B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

2025. szeptember. 26., 16:15   |    

B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

A 2025/2026-os évadban az előző szezont követően már második alkalommal két osztályban (I. és II.), egyaránt tíz-tíz csapat részvételével rendezi meg az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság küzdelmeit. A hétvégén rajtoló őszi idény alapszakaszában összesen négy fordulóra kerül sor, mindkét osztályban azonos hétvégéken és helyszíneken kerül sor az egyes játéknapokra. Az első forduló mérkőzéseit szombaton Monoron, vasárnap pedig Üllőn rendezik.

Az I. és a II. osztályban, amelyet 17 egyesület összesen 20 csapata alkot, ebben a szezonban is tornarendszerben küzdenek majd a résztvevők, mindkét osztályban az ősszel egyaránt négy-négy fordulót rendeznek, az egyes játéknapokra azonos hétvégéken és helyszíneken kerül sor. A lebonyolítást illetően lényeges tudnivaló, hogy mindkét osztályban mindenki kétszer játszik mindenkivel – egyszer ősszel és egyszer tavasszal.

A szervező és a bajnokságo(ka)t lebonyolító MLSZ PVMI Versenyiroda a tavaszi folytatás előtt megvizsgálja, van-e olyan egyesület, amelyik nagyon kilóg lefelé az I. és felfelé a II. osztályból, s amennyiben mindkét feltétel teljesül, akkor a két érintett beleegyezése esetén megcseréljük őket, míg egyezség hiányában osztályozó mérkőzés kiírása is elképzelhető. Amennyiben a két osztály összetétele nem változik ilyen módon, akkor a teljes évad alapján alakul ki a bajnokságok végső sorrendje, míg ellenkező esetben csak a tavaszi eredmények figyelembevételével. Az I. és a II. osztályban külön hirdetnek gólkirálynőt, mégpedig úgy, hogy ha a két osztály összetétele nem változik, akkor a teljes évad alapján, amennyiben történik változás, akkor kizárólag a tavaszi teljesítmény figyelembevételével.

A B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság, I. osztály, hétvégi 1. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/32113/1.html

Az I. osztályú alapszakasz fordulóinak időpontjai és helyszínei:
1. forduló: szeptember 27., szombat: Monor; szeptember 28., vasárnap: Üllő;
2. forduló: november 8., szombat: Alsónémedi; november 9., vasárnap: Üllő;
3. forduló: november 29., szombat: Nagykáta; november 30., vasárnap: Alsónémedi;
4. forduló: december 20., szombat: Üllő; december 21., vasárnap: Üllő.
Az I. osztály menetrendje

A II. osztály, hétvégi 1. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/32114/1.html

A II. osztályú alapszakasz fordulóinak időpontjai és helyszínei:
1. forduló: szeptember 27., szombat: Monor; szeptember 28., vasárnap: Üllő;
2. forduló: november 8., szombat: Alsónémedi; november 9., vasárnap: Üllő;
3. forduló: november 29., szombat: Nagykáta; november 30., vasárnap: Alsónémedi;
4. forduló: december 20., szombat: Üllő; december 21., vasárnap: Üllő.
A II. osztály menetrendje

A névadó

A Pest (vár)megyei szervezésű regionális női futsalbajnokság névadója 2023 januárja óta a sportág egykori lelkes krónikása, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság által 2010-ben és 2014-ben is kitüntetett újságíró-szerkesztő, játékvezető, később futsaledző, B. Nagy Zoltán, aki 2019. július 13-án, 47 éves korában hunyt el. Rá emlékezve részletes pályaképe az alábbi linkre kattintva olvasható:
https://pest.mlsz.hu/hir/b.-nagy-zoltan-nevet-viseli-az-idei-versenyevtol-a-regionalis-pest-megyei-noi-futsalbajnoksag

Címlapfotó:
Az előző szezonban, a II. osztályban ezüstérmes Amazon Foci ebben az évadban is két csapattal áll rajthoz (fotó: Nagy György)

 


Letölthető dokumentumok


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok