MOL Magyar Kupa: képes lesz-e a bravúrra a Perbál?

2023. augusztus. 24., 13:22   |    

MOL Magyar Kupa: képes lesz-e a bravúrra a Perbál?

Augusztus 26-án, szombaton, illetve 27-én, vasárnap rendezik a MOL Magyar Kupa 2. fordulóját, melynek küzdelmeiben nyolc (négy-négy NB III-as, illetve vármegyei I. osztályú) csapatunk van még versenyben.

A sorsolás érdekessége, hogy közülük heten (!) is idegenben próbálják meg kiharcolni a továbbjutást, egyedül a nyáron az I. osztályba feljutott Perbál játszik majd hazai környezetben, ugyanakkor – a csoportbeli riválisa, a Békéscsaba átmeneti otthonában, Kőrösladányban szereplő Monor mellett – várhatóan nekik lesz talán a legnehezebb feladatuk az NB III-ban szereplő Komárommal szemben.

SOMOGYI TIBOR, a Perbál vezetőedzője így látja a vasárnapi találkozót:– Sajnos lesz néhány hiányzónk, akikre nem számíthatok a Komárom ellen. Ayrton de Oliveira, Fehér-Kaplár Zsombor és Balázs-Hegedűs Áron nem játszhat, ettől függetlenül nem adjuk majd könnyen magunkat így sem, szeretnénk bravúrt elérve meglepetést okozni.

A Pest vármegyei érintettségű párosítások (versenyben lévő csapataink mellett a bajnoki osztályuk szerepel):

Augusztus 26., szombat

Unione (Bp. I. o.) – Érd (NB III, Dny-i csop.) /Hévízi út, III. Kerület-sporttelep/, 11:00.
Algyő (Csongrád-Csanád vm-i I. o.) – Pilis (I. o.), 16:00.
Makó (Csongrád-Csanád vm-i I. o.) – Dunaharaszti (I. o.), 16:30.
Baja (Bács-Kiskun vm-i I. o.) – METON-FC Dabas (NB III, Délkeleti csoport), 16:30.
Békéscsaba (NB III, Dk-i csop.) – Monor (NB III, Dk-i csop.), /Kőrösladányban/, 16:30.

Augusztus 27., vasárnap

Perbál (I. o.) Komárom (NB III, Ény-i csop.), 16:00.
Hidasnémeti (Borsod-Abaúj-Zemplén vm-i I. o.) – Gödöllői SK (I. osztály), 16:30.
Lábatlan (Komárom-Esztergom vm-i I. o.) – Budaörs (NB III, Északnyugati csop.), 16:30.

A MOL Magyar Kupa 2. fordulójának valamennyi párosítása:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/0/27257/2.html

A továbbjutás egyetlen találkozón dől el, döntetlen eredménynél – bajnoki osztálytól függetlenül – 2x15 perces hosszabbítás, amennyiben az sem hoz döntést, akkor 11-esek következnek.

A MOL Magyar Kupa 2023/2024-es szezonjának versenykiírása IDE kattintva érhető el.

A MOL Magyar Kupa 2. fordulójáról korábban megjelent cikkünk:
https://pest.mlsz.hu/hir/mol-magyar-kupa-utazas-az-ismeretlenbe


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok