Ismételten emlékeztetni szeretnénk minden érintettet, hogy az MLSZ PMI Igazolási és Átigazolási Bizottsága által 2018. július 1-én bevezetett új eljárási és ügyfélfogadási rend szerint a kérelmek (így az igazolások és átigazolások) átfutási ideje akár nyolc nap is lehet az átigazolási időszakban.
A mögöttünk hagyott hétvégén rajtolt a Magyar Kupa, Pest megyei ága, melynek mérkőzéseire jó néhány „későn ébredő” csapat csak az utolsó pillanatban – vagy még akkor sem – tudta elvinni a szükséges okmányait… Akkor azok a klubok 2-4 napos átfutási idő után tudták átvenni papírjaikat. A közeljövőben azonban erre már nem nagyon lesz lehetőség, mert – elsősorban a július végéig tartó „szabad átigazolást biztosító” időszak lezárulta miatt – jócskán megszaporodtak a beadott kérelmek, így azok feldolgozási ideje már – nagy valószínűség szerint – meg fogja közelíteni, sőt el is érheti a nyolc napot.
A fentebbiek miatt kérünk tehát mindenkit, hogy legalább tíz-tizenkét nappal az aktuális mérkőzés előtt adja be kérelmeit, hogy azok biztosan elkészülhessenek és átadásra/átvételre is kerülhessenek! Kérünk továbbá mindenkit, hogy ne kérlelje az ügyintézőket különböző indokokkal a beadott kérelmek korábbi elkészítésére, mert éppen az ilyen és hasonló esetek elkerülése végett lett bevezetve az új eljárási és ügyfélfogadási rend, melyet IDE kattintva ismételten áttanulmányozhat.
(Az eljárási és ügyfélfogadási rend egyébként folyamatosan megtalálható honlapunkon a letölthető dokumentumok között az igazolás, átigazolás, versenyengedély fül alatt.)
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24