Pest Megyei Kupa: nyolc párban a legjobb nyolc közé jutásért

2023. február. 09., 10:20   |    

Pest Megyei Kupa: nyolc párban a legjobb nyolc közé jutásért

Bő két és fél hónap téli szünet után február 11-én, szombaton a Pest Megyei Kupa 4. fordulójával, azaz nyolcaddöntőivel hivatalosan is megkezdődik a 2022/2023-as évad tavaszi idénye. A párosítások már tavaly, az utolsó őszi játéknapot követően kialakultak az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyiroda jóvoltából.

A legjobb nyolc közé jutásért egyaránt nyolc-nyolc megyei I., illetve II. osztályú csapat van még versenyben, utóbbiak közül öten (Dunakanyar-Szentendre, Maglód, Perbál, Pomáz-ICO, Vác-Deákvár) az Északi, hárman (Aranyszarvas, Ecser, Újhartyán) pedig a Déli csoportot képviselik. A sorsolás úgy hozta, hogy egy-egy „megye-egyes” (Nagykáta-Ulviczky Kft. – Fémalk-Dunavarsány), illetve „megye-kettes” párharcra (Dunakanyar-Szentendre – Ecser) kerül sor, a többi esetben pedig az alacsonyabb osztályban szereplő együttes lesz a pályaválasztó. A Nagykáta – Dunavarsány találkozó érdekessége, hogy a két együttes a tavalyi évet is egymás ellen zárta, akkor a bajnokság 15. fordulójában, november 26-án 1–1-re végeztek egymással a felek, és az a 90 perc – akárcsak a mostani – szintén Tápiószentmártonban került megrendezésre. Aki bírja a hideget – és/vagy nagyon szereti a futballt –, az szombaton egymás után két mérkőzést is megtekinthet Tápiószentmártonban, ugyanis 14:00 órától a házigazda Aranyszarvas a nyáron vezetőségváltáson átesett Lasselsberger-Pereg csapatát fogadja. A nagykátaiakon kívül egyébként még további két együttes fogadja a megszokotthoz képest „idegenben” riválisát; az Újhartyán a Dabas-Gyón pályáján meccsel a Felsőpakonnyal, míg a Maglód Gyömrőn fogadja a Dunaharasztit.

A Pest Megyei Kupa 4. fordulójának programja:
Február 11., szombat: Nagykáta-Ulviczky Kft. – Fémalk-Dunavarsány (Tápiószentmártonban), 10:00. Maglód – Dunaharaszti (Gyömrőn), 13:30. Aranyszarvas (Tápiószentmárton) – Lasselsberger-Pereg; Dunakanyar-Szentendre – Ecser; Pomáz-ICO – Gödöllői SK; Újhartyán – Felsőpakony (Dabas, Dabas-Gyón-sporttelep); Vác-Deákvár – Pilis-Legenda Sport; Perbál – Dunakeszi (egyaránt 14:00).

A részletes program:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/25493/4.html

A Pest Megyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
– a rendes játékidőben győztes csapat;
– döntetlen esetén a legalább két bajnoki osztállyal alacsonyabb szinten szereplő csapat;
– döntetlen esetén, ha csak egyosztálynyi különbség van a csapatok között vagy azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).

A Pest Megyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok