Pest Megyei Kupa: tét a döntőbe jutás

2023. április. 11., 15:04   |    

Pest Megyei Kupa: tét a döntőbe jutás

Április 12-én, szerdán 16:30-kor már az elődöntőkre kerül sor a Pest Megyei Kupában, melyen három megyei I. osztályú együttes, a bajnoki címvédő és legutóbbi Szuperkupa-győztes Gödöllői SK, az előző két bajnoki szezonban egyaránt ezüstérmes Dunaharaszti, a kiesés ellen küzdő Felsőpakony, valamint a II. osztály, Északi csoportjának listavezetője, a Perbál küzdhet meg a döntőbe jutásért.

Egyik párban megismétlődik a tavalyi I. osztályú „bajnoki döntő”, melyen a Dunaharaszti a Gödöllőt fogadja. A két együttes az idei bajnokság 12. fordulójában már találkozott egymással, akkor a címvédő GSK hazai környezetben hátrányból fordítva 2–1-re győzött. A hazaiak a legutóbbi játéknapon a vártnál nehezebben, de hozták a kötelezőt a Budakalásszal szemben, míg a Gödöllő kétgólos előnyt szórakozott el a hajrában Dunavarsányban, így Győri Zoltán gárdájának végül meg kellett elégednie a döntetlennel.

A tavaly őszi, november 5-én lejátszott Gödöllői SK – Dunaharaszti (2–1) bajnoki mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/59/14/25489/12/1737981.html

A másik ágon Perbál – Felsőpakony párharcra kerül sor, amelyen leginkább csak papíron létezik az osztálykülönbség, hiszen a fiatal, több egykori NB III-as labdarúgót is foglalkoztató vendéglátók otthon eséllyel pályáznak a döntőbe jutásra a hétvégén Vecsésen kiütéses, 6–0-s vereségbe beleszaladó Felsőpakonnyal szemben. Somogyi Tibor csapatának egyébként nem lenne újdonság a „megye-egyes” riválissal szemben aratott siker, lévén eddig már hármat (!) is elbúcsúztattak az idei kupasorozatban – sorrendben – a Viadukt-Biatorbágy, a Dunakeszi, legutóbb pedig a Pilis-Legenda Sport személyében.

Az országos főtáblán az elődöntőbe bejutott négy együttes mellett további két hely kiadó még, a II. osztály, Északi csoportjában a középmezőnyhöz tartozó Dunakanyar-Szentendre a 2021-es Amatőr Kupa-győztes Fémalk-Dunavarsányt, míg Délen a bronzéremért nagy harcot vívó tápiószentmártoni Aranyszarvas-Masterplast a 2014-ben Amatőr Kupát nyerő Pilis-Legenda Sport együttesét látja vendégül villanyfényes mérkőzésen.

Az április 12-i kupaprogram:
A Pest Megyei Kupa elődöntői: Dunaharaszti – Gödöllői SK; Perbál – Felsőpakony (egyaránt 16:30).
A Pest Megyei Kupa Magyar Kupa pótselejtezők párosításai: Dunakanyar-Szentendre – Fémalk-Dunavarsány, 16:30. Aranyszarvas-Masterplast – Pilis-Legenda Sport, 18:30.

Így látják a „négyek”

UGHY MÁRK, a Dunaharaszti vezetőedzője: – A kötelezőt szerencsére teljesítettük, mert a főtáblára jutottunk a Magyar Kupában azzal, hogy az előző megyei fordulóból tovabbjutottunk. Ennek ellenére fontos számunkra a Pest Megyei Kupa, ezért szeretnénk bejutni a fináléba. Eltiltottunk nincs és a térdsérülése után lábadozó Kanizsai Lászlón, valamint a Vecsésen bokasérülést szenvedő Hegedűs Márkon kívül mindenki rendelkezésre áll. Tudjuk, hogy jó és masszív csapattal találkozunk a Gödöllő személyében, ezért nehéz dolgunk lesz. Abban biztos vagyok, hogy mindent megtesznek majd a pályára lépő játékosok annak érdekében, hogy döntőt játszhassunk.

GYŐRI ZOLTÁN, a Gödöllői SK vezetőedzője: – Úgy gondolom, egyik amatőr csapatnak sem ideális a hétközi kupaforduló. Mi sem fogunk tudni teljes kerettel kiállni, hiszen munkahelyi elfoglaltság miatt lesznek hiányzóink, Thoma Krisztiánra és Miknyóczki Balázsra nem számíthatok majd. Felértékelődött számunkra az idei kupaszereplés a bajnoki produktumunk miatt, és nem titkolt célunk, hogy szeretnénk megnyerni a Pest Megyei Kupát. Ellenfelünk a bajnokságban is nagy riválisunkká vált az elmúlt másfél évben, így aki kilátogat az eseményre, biztos, hogy színvonalas mérkőzést fog látni.

A Dunaharaszti (jobbra kékben) és a Gödöllői SK (balra fehérben) előrehozott döntőnek is beillő párharcot vív egymással a Pest Megyei Kupában a legjobb négy között 

SOMOGYI TIBOR, a Perbál vezetőedzője: – Két héttel ezelőtt, a Pilis ellen játszottunk a Pest Megyei Kupa előző fordulójában. Az azóta eltelt időben volt két-három olyan bajnokink, amelyek a tabella alapján mindig többesélyesek voltak, így kicsit nehezebb most a dolgunk. Nem egyszerű mindkét sorozatra koncentrálni, de örülünk, hogy ilyen lehetőségeink vannak. Főképp annak tudatában említem ezt meg, hogy a sorsolásunk nem volt éppen kedvező, hiszen három ellenfelünk is nálunk magasabb osztálybeli volt a korábbi fordulókban. Úgy gondolom, bő a keretünk, ennek megfelelően tudok változtatni és rotálni, ráadásul mindezt úgy tehetem meg, hogy eközben a játékminőségünk sem romlik. Meglátjuk, hogyan alakul majd a holnapi mérkőzés, az biztos, nagyon várjuk már az összecsapást.

MEGYESI LÁSZLÓ, a Felsőpakony vezetőedzője: – Számítok hiányzókra az elődöntőben, munkahelyi elfoglaltság miatt kérdéses Nagy I Tamás és Szabó Áchim játéka, Hajdú Patrik a Dunavarsány elleni hazai bajnokin elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, Matyi Mátyás ugyancsak sérülés miatt fog hiányozni. Nehéz mérkőzésre számítok, melyen nincs osztálykülönbség a két csapat között, a hazaiak már most egyértelműen megütik a megyei I. osztályú szintet. Ellenfelünket láttam a Valkó ellen, a Perbál fiatal, hajtós, dinamikus és ambiciózus együttes, a soraiban több NB III-as szintű labdarúgóval. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a bajnokságban a bentmaradásért küzdünk, a kupával együtt ez kettős teher és jelentős megoldandó feladat számunkra. A megyei I. osztályban lényegében minden héten sorsdöntő mérkőzéseket játszunk, a sikeres Pest Megyei Kupa-szereplés, az országos főtáblára jutás ugyanakkor ezt az évünket sok tekintetben megmentette.

A Pest Megyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
– a rendes játékidőben győztes csapat;
– döntetlen esetén a legalább két bajnoki osztállyal alacsonyabb szinten szereplő csapat;
– döntetlen esetén, ha csak egyosztálynyi különbség van a csapatok között vagy azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).
A Pest Megyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.

Fotók: Sipos Hajnalka


További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

2025-02-26 13:52:54

Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

Március első hétvégéjén véget érnek a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. Szombaton és vasárnap az előzetes program szerint kilenc helyszínen összesen 191 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

2025-02-20 12:11:50

Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

Lassan a végéhez közeledik a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja, de az utolsó előtti hétvégére is marad azért még bőven izgalom, ugyanis február 22-én és 23-án véget érnek az U11-es torna I., valamint az U13-asok I. és II. osztályának küzdelmei. Az előzetes program alapján ezúttal tizenegy helyszínen összesen 207 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Általános
TAO: megnyílt a 2025/2026-os kérelmi felület

2025-02-18 08:57:47

TAO: megnyílt a 2025/2026-os kérelmi felület

Ezúton (is) értesítjük Önöket, hogy élesítésre került az MLSZ 2025/2026-os évadának TAO EKR felülete.

Általános
Pest Vármegyei Kupa: elkészült a negyeddöntők párosítása

2025-02-17 14:58:15

Pest Vármegyei Kupa: elkészült a negyeddöntők párosítása

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda hétfő délután elkészítette a Pest Vármegyei Kupa 5. fordulójának (negyeddöntők) párosításait, amelynek tétje egyben – a korábbi éveket alapul véve – a MOL Magyar Kupa-főtáblára kerülés is lesz. A címvédő, az előző körben Maglódon győztes Gödöllő ezúttal az Albidok-Kartalt búcsúztató Százhalombattához látogat. A legjobb négy közé jutásért március 26-án, szerdán lépnek pályára a csapatok.

Értesítők, információk

2025-03-03 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.03.03.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-02-27 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.02.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-01-16 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.01.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok