Újabb pontlevonások a „megye-kettő” Északi csoportjában

2018. március. 14., 13:36   |    

Újabb pontlevonások a „megye-kettő” Északi csoportjában

Amint arról korábban már beszámoltunk, az MLSZ PMI Versenybizottsága – jogosulatlanul pályára lépő játékos szerepeltetése miatt – négy büntetőpontot levont a Pest megyei II. osztályú bajnokság, Északi csoportjában szereplő VS Dunakeszi felnőtt csapatától. A lentebb taglalt esetekben teljesen hasonló okok miatt kellett eljárnia a grémiumnak, mint az imént említett ügyben. Sőt, tulajdonképpen a vizsgálódások alapját is az ominózus Gödöllői Egyetemi AC – VS Dunakeszi találkozón történtek szolgáltatták, így kerülhettek górcső alá a Dunakeszi futballistái után a GEAC játékosai, továbbá a nyári átigazolási időszak lezárása előttről elhalasztott összecsapások érintettjei.

A Pest megyei II. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokság, Északi csoportjában több mérkőzést is elhalasztottak az 1. és 2. fordulóból… Érdekesség, hogy a többi felnőtt pontvadászatban csak egy ilyen találkozó volt, mégpedig a II. osztály, Keleti csoportbeli Bag – Hévízgyörk derbi – amelyet egyébként a vendégek sikerrel meg is óvtak a szóban forgó ok miatt.

A már említett Gödöllői Egyetemi AC – VS Dunakeszi mérkőzés kapcsán a korábban pontlevonásban részesülő Dunakeszi után a GEAC csapata is egypontos levonást kapott büntetésként, ugyanis szintén olyan játékost szerepeltetett, aki a találkozó eredetileg kisorsolt időpontjában még nem rendelkezett játékjogosultsággal.

Ugyancsak ezen oknál fogva az Erdőkertes – Kismaros mérkőzés után a hazai csapat négy, míg a vendégcsapat egy pont levonással lett sújtva. A Mogyoród FC – PILE-Szántó összecsapáson a hazaiaknál volt jogosulatlan játék, ők egypontos büntetést kaptak, míg a Pilisszentiván SE – Gödöllői Egyetemi AC találkozó miatt a vendégek négypontos levonást szenvedtek el. Csak a teljesség kedvéért: a még szintén későbbre halasztott Vác-Deákvár – Csömör derbi – ebből a szempontból is – rendben lezajlott.

A hatályos Labdarúgás Versenyszabályzata (továbbiakban LVSZ) így rendelkezik a kérdéses esetekkel kapcsolatban:

Az LVSZ II. fejezet 13. § (2) bekezdés b) pontja szerint: „A későbbi időpontban vagy újrajátszott felnőtt bajnoki- vagy kupamérkőzésen nem játszhat az a labdarúgó, aki sportszervezetébe az eredeti mérkőzésnap után lett le- vagy átigazolva, tehát a kisorsolt eredeti napon nem volt még a sportszervezet labdarúgója (…)”.

Az LVSZ II. fejezet 15. § (1) bekezdés h) pontja szerint nem rendelkezik játékjogosultsággal, ezért a mérkőzésen nem léphet pályára (illetve, ha pályára lép, az jogosulatlan játéknak minősül) az a labdarúgó, aki „a bármely okból később lejátszott felnőtt korosztályú mérkőzésen játszik, de az eredeti kisorsolt játéknapot követően kapott igazolást, átigazolást a sportszervezetéhez (…)”.

Az LVSZ IV. fejezet 45. § (5) bekezdés c) pontja 2) alpontja szerint „azon mérkőzések után, amelye(ke)n a labdarúgó jogosulatlanul szerepelt, a versenyben megszerzett pontjaival megegyező számú büntetőpontot és mérkőzésenként további egy-egy büntetőpontot kell levonni;”.

Korábbi kapcsolódó közleményünk:

Négypontos levonás a VS Dunakeszitől


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok