A Magyar Labdarúgás Napján Buzánszky Jenőre emlékezünk

2015. november. 25., 13:09   |    

A Magyar Labdarúgás Napján Buzánszky Jenőre emlékezünk

November 25-én, szerdán immár huszonharmadik alkalommal ünnepelheti a hazai futballvilág a Magyar Labdarúgás Napját, amellyel 1993 óta tiszteleg az "évszázad mérkőzése", az 1953-ban ezen a napon a londoni Wembley-ben lejátszott és a mieink 6-3-as, sporttörténelmi győzelmével végződött angol-magyar válogatott mérkőzés előtt.

 
A Magyar Labdarúgás Napján Buzánszky Jenőre emlékezünk
Jó érzés leírni, hogy 2015-ben immár nem csupán a múlt nagyjainak tetteire, felejthetetlen győzelmeire van módunk és lehetőségünk emlékezni, hanem magyarokként végre büszkén mondhatjuk, hogy 2015-ben már a jelenünkre is büszkék lehetünk, hiszen a Dárdai Pál korábbi és Bernd Storck jelenlegi szövetségi kapitány által vezetett válogatott 44 esztendőt követően kijutott a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságra, a Norvégia ellen kettős győzelemmel kivívott pótselejtezőnek köszönhetően . Ez a nap azonban mégis inkább a múltba való visszatekintésé, idei összeállításunkban a legendás "Aranycsapat" januárban 11-én, utolsóként távozott felejthetetlen jobbhátvédjére, Buzánszky Jenőre emlékezünk, felelevenítve pályafutásának legfontosabb állomásait .  
In memoriam Buzánszky Jenő
 
A Magyar Labdarúgás Napján Buzánszky Jenőre emlékezünk
  Buzánszky Jenő (képünkön) 1925. május 4-én, Újdombóváron született. Játékos-pályafutását meghatározta a klubhűség, szeretett városának, a többször is névváltozáson átesett Dorognak a csapatában összesen 247 mérkőzésen lépett pályára. Karrierje a Dombóvári Vasutasban indult, amelynek 1938-tól 1946-ig volt játékosa. Az 1946/1947-es szezont a Pécsi VSK-ban futballozta végig. 1947 és 1949 között a Dorogi AC-ban, 1949-től 1950-ig a Dorogi Tárnában, 1957-től 1960-ig pedig a Dorogi AC-ban szerepelt. Labdarúgóként leginkább jobbhátvédet játszott, kivételt ez alól a pécsi időszaka jelentett, ahol centerként riogatta a kapusokat. 56 NB II-es találkozón jutott szóhoz, hivatalos bajnoki mérkőzéseken 25 gól fűződik a nevéhez. A válogatottban 1950 és 1956 között összesen 49 alkalommal szerepelt a válogatottban. Tagja volt az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnoki címet szerző csapatnak. Játszott 1953. november 25-én, a londoni Wembley-ben Anglia ellen, az évszázad mérkőzésén. Az 1954-es svájci világbajnokságon a magyar válogatott valamennyi mérkőzésén játszott, így az emlékezetes NSZK elleni berni döntőben is, ahol 3:2-es vereséget követően ezüstérmet szerzett a csapattal. Pályafutása végeztével aktív edzői és sportvezetői szerepet vállalt. A Testnevelési Főiskolán szerzett diplomát szakedzői tagozaton 1964-ben. 1960 és 1972 között edzősködött, 1961-től 1965-ig, valamint 1967 és 1969 között a Dorogi Bányász szakmai irányítója volt. 1972 és 1985 között ugyanott technikai vezető. 1965-tól 1967-ig, majd az 1970/1971-es szezonban az Esztergomi Vasas edzője. Sportvezetőként 1985 és 1993 között a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, 1993 és 1997 között pedig elnöke volt. 1993-tól kezdve az MLSZ elnökségi tagja volt, valamint az utánpótlás bizottság elnökhelyetteseként tevékenykedett. Buzánszky Jenő tudásával mindvégig aktívan támogatta a magyar futballt, hiszen a KÉSZ Labdarúgó Akadémia "Új Utakon" elnevezésű programjának szakmai felügyelőjeként és védnökeként segítette az utánpótlás-nevelést. A dorogi stadion 2010. május 4. óta viseli a nevét. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett Buzánszky Jenő 2015. január 11-én - súlyos betegség után - utolsóként távozott az Aranycsapat tagjai közül. Esztergomban hunyt el. 2015. január 30-án vettek végső búcsút a Nemzet Sportolójától a budapesti Szent István-bazilikában, majd annak altemplomában helyezték csapattársai, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Grosics Gyula mellé örök nyugalomra. Díjai, kitüntetései: Munka érdemrend (1953); A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954); Olimpiai érdemérem (1986); Dombóvár díszpolgára (1991); Dorog díszpolgára (1993); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1993); A Dorogi FC Örökös Tagja (1999); Csik Ferenc-díj (2001); Farkaslaka díszpolgára (2006); Szent István-díj (2007); Prima Primissima díj (2010); A Nemzet Sportolója (2011); Emberi Méltóságért díj (2014). A legendás Aranycsapat tagjai voltak Grosics Gyula (kapus; 1926-2014) Buzánszky Jenő (védő; 1925-2015) Lóránt Gyula (védő; 1923-1981) Lantos Mihály (védő; 1928-1989) Bozsik József (fedezet; 1925-1978) Zakariás József (fedezet; 1924-1971) Budai II László (támadó; 1928-1983) Kocsis Sándor (támadó; 1929-1979) Hidegkuti Nándor (támadó; 1922-2002) Puskás Ferenc (támadó; 1927-2006) Czibor Zoltán (támadó; 1929-1997) Sebes Gusztáv (szövetségi kapitány, 1906-1986)

További hírek

Általános
Már lehet jelentkezni a HISZEK Benned Sport Program pályázatára

2025-12-05 12:55:27

Már lehet jelentkezni a HISZEK Benned Sport Program pályázatára

A Sportegyesületek Országos Szövetsége Köztestület (SOSZ) már az idei évben meghirdeti a 2026. évi HISZEK Benned Sport Program II. és a II/B alprogramot összesen nyolcszázmillió forintos keretösszeggel.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: megkezdik szereplésüket az U16-os lányok és az U15-ös fiúk

2025-12-04 16:14:06

Pest Vármegyei Futsal7végék: megkezdik szereplésüket az U16-os lányok és az U15-ös fiúk

December első hétvégéjén, szombaton és vasárnap az egy héttel korábbihoz hasonló lendülettel folytatódnak a küzdelmek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, amelynek második játéknap-párján ezúttal tíz helyszínen 235 mérkőzésre kerül sor. Az egy hete elrajtolt U11-es és U13-as torna után megkezdik szereplésüket az U15-ös fiúk (I. és II. osztály), valamint az U16-os lányok is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt a tornán, elsőként az U11-es és az U13-as korosztály kezd

2025-11-28 14:24:48

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt a tornán, elsőként az U11-es és az U13-as korosztály kezd

Ha november vége, akkor aktuálisan előtérbe kerülnek a Pest Vármegyei Futsal7végék. Így van ez most is, szombaton és vasárnap ugyanis elkezdődik a 2025/2026-os évad a nagyszabású téli sorozatban és tart majd egészen február végéig, március elejéig. Az első két játéknapon két korosztályban (U11 és U13), tíz helyszínen összesen 229 mérkőzést játszanak a csapatok.

Általános
Magyar Labdarúgás Napja: 100 éve született Bozsik József

2025-11-25 09:48:45

Magyar Labdarúgás Napja: 100 éve született Bozsik József

Száz éve, 1925. november 28-án született Bozsik József, a legendás „Cucu”, az Aranycsapat jobbfedezete, az első 100-szoros válogatott labdarúgó. Tiszteletére az Aranycsapat Alapítvány az idei évet „Bozsik-emlékévnek" nyilvánította, amely rendezvényekkel, megemlékezésekkel már 2024 őszén elkezdődött. A 33. Magyar Labdarúgás Napjára készített összeállításunkkal rá emlékezünk.

Értesítők, információk

2025-12-05 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.12.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-12-01 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.12.01.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-11-21 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.11.21.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok