Nem untatom az olvasót, illetve nem bosszantom fel magamat ismételten azzal, hogy ezeken a hasábokon szóról szóra felidézem a magyar válogatott kétségkívül elfogadhatatlan, 8-1-es amszterdami veresége apropóján Tolnától Baranyáig széles e hazában a társadalom teljes vertikumában - felső politikai és szakmai körökből a játékosokon és a szurkolókon át egészen az elégedetlenkedő ellenzéki tüntetőkig - kinyilatkoztatott, mértékadónak jóindulattal sem nevezhető azon véleményeket, amelyek generálták alábbi gondolataimat.
Nem untatom az olvasót, illetve nem bosszantom fel magamat ismételten azzal, hogy ezeken a hasábokon szóról szóra felidézem a magyar válogatott kétségkívül elfogadhatatlan, 8-1-es amszterdami veresége apropóján Tolnától Baranyáig széles e hazában a társadalom teljes vertikumában - felső politikai és szakmai körökből a játékosokon és a szurkolókon át egészen az elégedetlenkedő ellenzéki tüntetőkig - kinyilatkoztatott, mértékadónak jóindulattal sem nevezhető azon véleményeket, amelyek generálták alábbi gondolataimat.Írásom logikai kereteit megteremtendő, némi "szellemidézés" azért elengedhetetlen. Az efféle, általam - megengedően csupán - tévesnek ítélt kritikák summázata a felnőtt válogatott vérlázító veresége kapcsán: az MLSZ elherdálja a pénzt utánpótlás-nevelés címén; felesleges invesztálni a hazai labdarúgásba; minek stadionokat és pályákat építeni, ha a válogatott minősíthetetlen színvonalon teljesít; le kell állítani az egész futballfejlesztést; el kell zavarni minden edzőt és minden futballvezetőt.
Na mármost... A gyalázatos vereség önmagában valóban érthetően váltott ki hisztérikus hangulatot, mert mind a hollandiai, mind pedig a romániai kudarc alkalmával nyújtott produkció szégyenteljes volt. De azért a hisztériakeltésnek is van határa, és elvárható volna, hogy legyen reális háttérmotívuma! Nem volt. (Mellékvágány: a futball - és egy selejtezősorozat - jellegzetességeiből adódóan látszólag "apróságon" múlott a kapitány és a csapat sorsa. Ugyanis ha az itthoni, zártkapus meccs hosszabbításában nem egyenlítenek ki a románok, a 0-3 és az 1-8 ellenére /!/ második, azaz pótselejtezőt érő helyen végzett volna a nemzeti tizenegy a csoportban. Ne legyenek kétségeink: ebben az esetben nem zúdult volna össztűz se Egervári Sándorra, se a játékosokra, se az MLSZ-re. Holott a helyzet abban az esetben sem lenne jottányival sem jobb vagy rosszabb, mint így...)
2010 végére a jelenlegi MLSZ-csúcsvezetés megújult, szemléletváltás történt, és véghezvitte a megyei szövetségek integrációját. A futball valamennyi résztvevőjével közösen stratégiát alkotott. Emiatt nem értek egyet azzal, hogy a jelenlegi felső vezetés felelőssé tehető ezen eredmény miatt. Legyünk reálisak: a mai aktív felnőtt magyar labdarúgók teljesítménye, s a honi labdarúgás 2-3 évvel ezelőtti állapota nem a jelenlegi (2010 nyara óta hivatalban lévő) vezetők "sara", hanem az azt kb. 15-40 évvel megelőző mindenkori szakági s politikai vezetésé (utóbbiért azért, mert magára hagyta a sportágat, s magát a sportot). A jelenlegi aktív magyar felnőtt labdarúgók olyan közegben nőttek fel, olyan képzést kaptak, amelynek eredményeképpen ennyire futja a felkészültségükből. Ők ilyen végtermékek. "Trabantok", akiknek néha Skodákkal (észtek, finnek stb.), néha pedig Mercedesekkel (hollandok) kellene a versenyt felvenniük...
A minap a Szőnyi úti BVSC-sporttelep egyik jól ismert szegletéről, a "gödörről" láttam képeket a Facebook-on. Jómagam 30 (!) évvel ezelőtt sokadmagammal ugyanazon a helyen, ugyanilyen körülmények között edzettem, próbáltuk elsajátítani a foci alapjait. A "gödörben" fél évszázada szerintem még a vaskapukat sem cserélték le.
Ugyanezen a sporttelepen érdemes egy pillantást vetni a Rákosrendező vasútállomás felé eső földes-dudvás pályára: édesapámtól tudom, hogy az a "műhely" 50 éve ugyanúgy néz ki... Figyelem: a BVSC az ország egyik legjobb utánpótlás-nevelő klubja volt, ahol például Törőcsik András (az utolsó magyar futballisten), Fekete László (európai ezüstcipős), Szeibert György, Kövesfalvi István, Bükszegi Zoltán, Mátyus János, Kiskapusi Balázs, Kriston Attila, Frank Tamás, Rabóczki Balázs stb. is nevelkedett. Mi ezen a földes pályán tanultunk meg - sok egyéb mellett - becsúszni!...
Az 1911-ben alapított, patinás, legendás - felnőtt szinten jellemzően NB II-es, NB III-as szinten szereplő - klub a ’90-es évek közepére az élvonalba jutott, ahonnan a nemzetközi színtérre is kilépett. Az 1990-es rendszerváltozás (...) előtti és utáni mindenkori egyesületi és állami sportvezetés soha egyetlen pillanatig sem gondolkodott abban, és így nem is cselekedett annak érdekében, hogy egy ilyen, kimondottam eredményes, csúcsidőszakában 18 (!) szakosztályt működtető sportegyesület infrastrukturális körülményeit fejlessze... A magyar labdarúgás (de talán az egész magyar sport) állatorvosi lova a BVSC-pálya és maga a klub, ha a korábbi emberi erőforrásait nézzük: itt dolgozott évtizedeken keresztül az ország egyik legjobb szemű utánpótlásedzője /Farkas Józsi bácsi, Isten nyugosztalja!/; színeiben futballozott az egykoron a világválogatottba is meghívott Törőcsik András, az abban öt alkalommal pályára lépő Détári Lajos; vezetői szerepet töltött be egy későbbi MLSZ-elnök, Kisteleki István és három majdani szövetségi kapitány: Mezey György, Egervári Sándor, Csábi József, továbbá sokszoros magyar válogatottak - Bognár György, Garaba Imre - is öregbítették hírnevét. S mindeközben néz ki a létesítmény fél évszázada szinte ugyanúgy...
Kölcsey Ferenccel szólva eszembe jutnak a Himnusz sorai: "Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek, / Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek."
Képzeljük el a falusi, kisvárosi sportpályák százainak, ezreinek állapotát országszerte akkor, ha egy fővárosi, kiemelt jelentőségű sportegyesületnél fél évszázadon (!) keresztül semmilyen fejlesztés nem történt... Vajon az egyébként is alulfinanszírozott utánpótlás-nevelés területén milyen szintű (szak)embereket lehetett "szerződtetni" ilyen körülmények közé?... Csodálkozunk, hogy minden szegmensében lemaradt a magyar foci?!...
Az igaztalan kritikai vircsafttal szemben a realitás, hogy a 2011 előtti 20-40 évben sem infrastrukturális (pálya- és öltözőépítés), sem szakmai (edzőképzés, szakképzés, utánpótlás-nevelés) vonalon nem történt érdemi, általános, széleskörű, közép- és hosszútávra szóló fejlesztés a magyar labdarúgásban (miközben a sportág komplex tudományággá fejlődött a nemzetközi elitet képviselő nemzeteknél). Vagyis az amszterdami - a fentiek nélkül is ténylegesen sok szempontból megengedhetetlen - 1-8 sokkal inkább "köszönhető" az elmúlt 20-40 év jövőt romboló semmittevésének, mint a 2011-ben végre megindult pályaépítéseknek, pályarekonstrukcióknak, létesítmény-felújításoknak, az új vezetővel s általa mentalitással átszervezett edzőképzésnek, a Bozsik-program kiszélesítésének. Évtizedeken keresztül pusztult, rohadt, romlott szinte minden ott, ahol éppen, hogy meg kellett volna hagyni, őrizni, teremteni, fejleszteni a labdarúgás széles társadalmi bázisát (tömegesítés). A mi korosztályunk mást sem hallott az iskolában a tanároktól, majd úton-útfélen boldog-boldogtalantól, hogy a focisták bunkók, semmirekellők...
Egy infrastrukturális, morális, szellemi, pénzügyi szempontból is a földbe döngölt labdarúgást kell újjáépíteni, megújítani, fejleszteni. Ez nem megy máról holnapra. Mindaz, ami futballfejlesztés terén 2011 óta folyik, a jövőbe vetett hosszú távú befektetés, amelynek a futballpályán is látható, nemzetközi színtéren (klub- s válogatott csapataink részéről) elért igazi eredménye - tetszik, nem tetszik! - csak 10-15 év múlva érhet be. Az akadémiák - az agárdi kivételével - 2007, 2008 óta működnek, a 10-14 éves korában az első évfolyamon odakerült korosztályok tagjai most 15-19 évesek: ma még nem kérhető számon, hogy egy akadémia számottevő labdarúgók garmadáját nevelje ki, mert nem telt el még annyi idő, ráadásul a 10-14 éves korukban akadémiára kerülő srácok nem is biztos, hogy kellő alapokkal kerültek be az elitképzésbe.
Parasztvakítás, olcsó kommunikációs ripacskodás azt sugallnia bárkinek is, hogy a négy évtizede módszeresen fenntartott, ad hoc tüneti kezeléseknek látszó intézkedésekkel bebiztosított lassú kegyes halál egy-két éven belül - randomszerűen újra s újra lecserélt politikai és futballvezetői garnitúrákkal - visszafordítható, megjavítható.
A szívemnek amúgy oly’ kedves BVSC-létesítmény ezen a képen látható "mélypontja" (is) tökéletesen mutatja a sport(ág) korábbi magára hagyatottságát. Adja Isten, hogy most egy jó ideig, minimum egy-másfél évtizedig a károgók, kishitűek, trollok, bérkritikusok, örök elégedetlenkedők, a csak reggeltől estig gondolkodók stb. hagyják nyugodtan dolgozni a magyar labdarúgás újjáépítését az alapoktól felvállaló, s ennek érdekében végre-valahára szisztematikusan dolgozó, jelentős forrásokat áldozó, a munkába vetett hittel tenni akarókat.
S akkor előbb-utóbb tényleg kimászhatunk mind a Szőnyi úti, mind a sportágat csaknem teljesen eltüntető gödörből...
Képgaléria:- Szőnyi úti BVSC-pálya, a "gödör" és a hátsó földespálya, Budapest, 2013. október 26. Benkő Tamás,
az MLSZ Pest megyei igazgatója
